Vegyél lemezt, kitakarítunk nálad

Óriás zenekar
Vágólapra másolva!
Az Óriás zenekar kitakarít bőkezű rajongóinál, vagy pörköltet főz - és persze új lemezét is odaadja.
Vágólapra másolva!

Az Óriás harmadik, Tűz, víz, repülő című lemeze április 2-án jelenik meg, a honlapon itt lehet előrendelni. De nemcsak úgy, hogy pénzt fizet a rajongó és zenét kap cserébe - különböző összegekért mp3-ban, robotos pendrive-on (Örményi Ákos basszusgitáros és képzőművész egyedi alkotása), vagy pólóval kiegészítve -, hanem vannak drágább és különlegesebb csomagok is. A "takarítós csomag" 14 900 forintért a zene mellett azt foglalja magában, hogy a zenekar kivonul a vásárló-mecénás lakására, és ott egy órán keresztül takarít. (Fontos: a tisztítószerek nincsenek benne az árban.) A "feldolgozós csomag" azt jelenti, hogy 24 900 forintért az Óriás feldolgozza a vásárló által kiválasztott dalt. A pörköltes csomag 29 900-ért: "A zenekar pörköltet készít a konyhádban, utána veled együtt megeszi azt. 5 barátot hívhatsz, a zenekar hozza a hozzávalókat, valamint pálinkát." Az "akusztikus szobakoncert" csomag azt tartalmazza, ami a címe, lehet barátokat is hívni rá, 44 900 forintba kerül. Végül a "MINDENT BELE" csomagban mindez együtt megvan, 99 900 forintért.

Az Óriás így magyarázza, hogy miért van mindez: "Egyrészről, a lemez befejezéséhez még kell egy kevés pénz. Másrészről, olyan kedvességeket találtunk ki a támogatni vágyóknak, amik többek a sima ajándéktárgyaknál. Harmadrészt, meg mert poén. És még senki sem csinált ilyet. És mert tényleg kell a pénz." Hozzátennénk, hogy az erős túlzás, hogy még senki nem csinált ilyet. Magyar példáról nem tudunk, viszont a nemzetközi piacon viszonylag gyakran előfordul, hogy a Kickstarteren vagy más hasonló oldalakon a lemez készítéséhez támogatást gyűjtő zenészek vicces ajándékokat ígérnek a bőkezűen rajongóknak. A legnagyobb nyilvánosságot Josh Freese tényleg roppant szórakoztató ötletei kapták 2009-ben. Tőle megfelelő mennyiségű pénzért cserébe lehetett kérni például közös látogatást Disneylandben, ami után a rajongó Freese Volvóját is hazavihette; vagy pelenkázást, közös sztriptízklub-látogatást, egymás hajának levágásába torkolló közös lerészegedést. Igaz, Freese valójában nem gondolta, hogy bárki fizetne ezekért elég sok pénzt, viszont a sajtó tényleg ráharapott a mókás ötletekre (igen, mi is).