Növényi Norbert megy a TV2 sorozatába

Vágólapra másolva!
A Bűnök és szerelmek-ben új karaktert játszik, lényegében a letartóztatott amatőr színészt pótolja.
Vágólapra másolva!

Mint korábban megírtuk, a TV2-n most épp négy hétre pihentetett Bűnök és szerelmek Serifje csoportosan elkövetett rablás miatt számíthat börtönbüntetésre: egy bevásárlóközpont parkolójában kapták el a rendőrök. Az alvilági verőembert alakító férfi lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélés miatt már volt börtönben, de elítélték már súlyos testi sértés és devizaügyek miatt is.

A Blikk szerint a színészmesterséggel jó ideje próbálkozó Növényi Norbert kezdett forgatni a stábbal. "Még ismerkedek a sorozattal és a sztorival. Szerencsére a történetben nem jött ki kellemetlenül a szereplőváltás, így nem lesz olyan, hogy István bemegy egy ajtón, majd én jövök ki onnan" - mondta a lapnak.