Üldözik őket, pedig csak dolgozni akarnak

mennonita, menoniták, mexikó, illusztráció
Vágólapra másolva!
Mexikó északi részén, a Sierra Madre hegylánca és a hatalmas Chihuahuai-sivatag között egy vékony termékeny sávon almáskertek, dinnyeföldek és sajtüzemek sorakoznak. Mindez egy furcsa etnikai-vallási csoportnak köszönhető, tagjai szőkék, kékszeműek, németül beszélnek, és nem hajlandók se esküt tenni, se fegyvert fogni. Ők a mennoniták.
Vágólapra másolva!

Ahogy a taxi elhagyta Cuauhtémoc utolsó házait, és feltűntek a mennonita farmok, arra gondoltam: ha bekötött szemmel hoztak volna idáig, és most vennék le rólam a kendőt, bizony meg nem mondanám, melyik országban vagyok. Az Egyesült Államokra vagy Kanadára tippelnék, esetleg Ausztráliára, de Mexikó valószínűleg eszembe sem jutna. Mindaz, amit Mexikóból azelőtt láttam - káosz, tömeg, színkavalkád - véget ért a város szélén, és kezdetét vette a tágas préri, ahol mintegy 50 ezer mennonita él, meglehetősen furcsa elrendezésben.

Forrás: Soltész Béla
Keskeny termékeny sáv a Sierra Madre és a Chihuahuai-sivatag között


Az örök számkivetettek

A mennoniták egy protestáns vallási közösség, történetük pedig a XVI. századra nyúlik vissza, amikor egy holland anabaptista lelkész, Menno Simons úgy gondolta, hogy bár a felnőttkori keresztség gondolata alapvetően szimpatikus neki, a többi anabaptistával ellentétben mégsem szállna be szívesen az általános öldöklésbe, amely a vallásháborúk Európáját jellemezte.

A mennoniták azóta sem fognak fegyvert, sőt, nem is esküsznek fel semmiféle világi hatalomra, mert szerintük minden világi hatalom fegyvert ad az alattvalói kezébe, aztán elküldi őket a szomszédos világi hatalom alattvalóit lemészárolni. A nemzetállamok születésének időszakában ez nem volt túl népszerű gondolat: még a különben toleranciájukról híres hollandok sem vették jó néven, és a mennoniták talpa alatt egyre forróbbá vált a talaj.

Forrás: Soltész Béla
Mennonita lányok egy turisztikai poszteren

Innentől kezdve folyamatosan menekültek. Nagy Frigyes Poroszországa nyújtott nekik menedékjogot, cserébe a pomerániai mocsarakat kellett lecsapolniuk. Amikor ezzel végeztek, egy évszázaddal később a porosz állam be akarta őket sorozni a hadseregbe. A mennoniták Oroszországba menekültek, ahol kaptak egy darabka sztyeppét a cártól.

Néhány évtized alatt gondosan megművelt gyümölcsöskerteket hoztak létre a semmiből, aztán az orosz birodalom akart katonát faragni belőlük. Erre az egyik csoportjuk áttelepült Kanadába, ahol kaptak egy darabka prérit, és bevetették búzával. Aztán persze a brit kormányzó is be akarta sorozni őket a hadseregbe. A mennoniták erre vettek maguknak egy másik darab prérit Észak-Mexikóban, és az első világháború idején odaköltöztek.

Puritán protestáns paradicsom

Azóta azon munkálkodnak, hogy puritán, földi paradicsomot hozzanak létre a prérin. Minden családnak van egy százszor száz méteres telke, ahol nem termeszt semmit, legfeljebb virágokat, a telek közepén pedig egy szép nagy, kanadai típusú faház áll. Innen járnak ki az almáskertekbe, a tehenészetekbe és a rozsföldekre.

Forrás: Soltész Béla
A Mennonita Múzeum Cuauhtémocban

Az életük minden szempontból a vallás körül forog: a közösségeket a lelkész vezeti, akinek nincs teológiai képzettsége, hanem az ekölcsössége alapján maguk közül választják ki. A mennonita közösség maga a megtestesült protestáns etika: a házaik és a ruházatuk végtelenül egyszerűek, sehol semmi dísz, az életük értelme a munka, a hasznot pedig további termelő beruházásokra fordítják.

A mennonitákban az a zavarbaejtő, hogy erkölcsi és gazdasági szempontból példamutató életet élnek, ugyanakkor semmiféle nemzeti vagy állampolgári lojalitást nem mutatnak. Annak ellenére, hogy szőkék, kékszeműek és alnémet (Plattdeutsch) dialektust beszélnek, nem tartják magukat németnek.

A mexikói állam törvényeit betartják, fizetik az adót, elfogadhatóan beszélnek spanyolul, de ezzel mexikóiságuk ki is merül. Az általános mexikói káoszhoz, petárdázáshoz, lövöldözéshez, korrupcióhoz és gringóutálathoz a mennonitáknak valóban nem sok közük van.

Forrás: Soltész Béla
Mennonita lakásbelső

Ha én mexikói lennék, biztos rettentően irigyelném a mennonitákat. Hogy magasak, szőkék, gazdagok, és szemlátomást mindenük megvan. Ehhez képest az a taxisofőr, aki végigkalauzolt a mennonita telepeken, semmiféle negatív érzelemről nem számolt be.

A félreeső telepekre nem jár semmilyen tömegközlekedés, úgyhogy Cuauhtémoc főutcáján fogtam egy taxit, és megalkudtam a sofőrrel, hogy elvisz a mennonita múzeumba, aztán egy templomhoz, utána bemegyünk a házak közé, végül visszahoz a városba. 250 pesóban (4000 forint) egyeztünk meg, majd nekiindultunk. A múzeum, a templom meg a házak is jól néztek ki, de semmi extra, a képek magukért beszélnek. Az viszont nagyon vicces volt, amit a taxisból menet közben kihúztam.

Forrás: Soltész Béla
Templom, hagyományosan torony nélkül, hogy ne keltsen feltűnést és irigységet

Mennoniták mexikói szemmel

Először is, bár negyven körül járt, és egész életében Cuauhtémocban lakott, nem tudta, hogy milyen nyelven beszélnek a mennoniták. Pontosabban meg volt róla győződve, hogy olaszul. Egyetlen szót sem tudott németül (szerinte olaszul), annak ellenére, hogy egy csomó üzlet homlokzatán voltak kétnyelvű feliratok.

Amikor megkérdeztem, hogy szerinte a mennoniták mexikóiak-e, rázta a fejét. "Az Egyesült Államokból jöttek. Vagy Kanadából. Külön iskolákba járnak, külön dolgoznak, nincs velük sok kapcsolatom"- mesélte. Kérdeztem, hogy ez őt személy szerint zavarja-e. "Egyáltalán nem. Elvannak ők is, meg a mexikóiak is magukban, nincs probléma, rendes emberek" - mondta.

Láttam indiánokat is a mennonita telepeken, az út mellett. Rarámurik voltak, a hegyekből űzte le őket az éhség. "Na, ők például értik a mennoniták nyelvét" - tudtam meg a taxistól. "Megtanultak németül... akarom mondani, olaszul?" - kérdeztem. "Ők járnak a mennonitákhoz takarítani, meg napszámosnak, hát megtanulták a nyelvüket. Nagyon jók a nyelvekben, angolul is sokan tudnak"- hangzott a válasz.

A két outsider társaság, a mennoniták és a rarámurik, úgy tűnik, egymásra találtak a számkivetettségben, és a mexikóiakat sem zavarja a helyzet, legalább valaki rendesen fizeti az adót.

Mexikó nincs és még nagyon sokáig nem is lesz abban a helyzetben, hogy bármilyen országot lerohanjon, így a hadsereg is megvan a mennoniták nélkül. A drogháború viszont tombol, elsősorban épp Észak-Mexikóban, és bár a mennoniták értelemszerűen nem drogoznak, ők is vastagon benne vannak a pácban. Az elszigetelten élő, gazdag mennoniták ugyanis tökéletes célpontjai az emberrablóknak: egyre több kisgyereket rabol el a drogmaffia, hogy aztán váltságdíjat követeljen értük. Sok mennonita család az elmúlt években a biztonságosabb Dél-Mexikóba, a Yucatán-félszigetre, illetve Belize-be költözött.

Forrás: Soltész Béla
Ahány család, annyi traktor

A mennoniták történetük négy évszázada alatt megtanulták, egyetlen állam zászlaja alatt sincsenek biztonságban. Erős állam zászlaja alatt magától az államtól van félnivalójuk, míg gyenge államé alatt az állam polgáraitól. Mert hát azzal, hogy békésen élnek, sokat dolgoznak, nem alkalmaznak erőszakot és nem ártják bele magukat más dolgába, általában kihúzzák a gyufát a társadalom ama rétegeinél, amelyekre a felsoroltak egyike sem igaz.

Mindenesetre rendkívül tanulságos, hogy az Európát és Észak-Amerikát lakó számtalan népcsoport közül melyik kényszerült folyamatos menekülésre az elmúlt négy évszázadban. Naná, hogy az, amelyik semmi mást nem szeretett volna, csak almát termeszteni és nyugalomban élni.

A mennonitáktól elszakadt amisokról korábbi amerikai beszámolónkat itt olvashatja.