Vágólapra másolva!
Egyre jobban érzi már magát, de a novemberi vállműtétje után a legjobb esetben is csak a bajnoki döntőre térhet vissza a pályára Zácsik Szandra, a Ferencváros nőikézilabda-csapatának válogatott balátlövője.

"Már szeretnék visszaállni, de az orvos még nem engedi, és Elek Gábor sem örül ennek az ötletnek. Próbálok türelmes lenni" - nyilatkozta Zácsik a Fradi.hu-nak.

Az átlövő elmondta, hogy a Győr elleni hétközi bajnoki nagyon sokat kivett a csapatból, ennek is volt köszönhető, hogy szombaton nem sikerült a Valcea ellenni Bajnokok Ligája-mérkőzés.

"Szerdán is mindenki hajtott, küzdött, de úgy tűnik, ennek a keretnek sok volt ez a két mérkőzés" - mondta. "Szombaton mindent megteszünk azért, hogy a BL-továbbjutásunk lehetősége életben maradjon. De az a baj, hogy ez nem csak rajtunk múlik."

A Ferencváros akkor juthat be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, ha a középdöntő utolsó, hétvégi fordulójában több pontot szerez a Zvezda ellen, mint a Valcea hazai pályán a Ljubljanával szemben.

"Már az is hatalmas siker, hogy eddig eljutottunk. Nekünk most a bajnokságban és a Magyar Kupában is nagy céljaink vannak, küzdünk tovább a Győr elleni pontokért. Én úgy készülök, hogy a bajnoki döntőn már segíthessem a csapatot."