A fapadosok már egyáltalán nem olcsók

Ryanair és Wizzair (Wizz air) a budapesti repülőtéren 2012. február 15-én
Vágólapra másolva!
A Malév tavalyi csődje után olcsó jegyekkel árasztották el a piacot a fapados légitársaságok, mostanra azonban erősen emelték az áraikat. Nőttek a repülőtársaságok költségei, és a korábban öldöklő verseny is csitul, így több népszerű városba ma már képtelenség olcsó jegyet szerezni.
Vágólapra másolva!

A Malév tavalyi csődjének negatív hatásai nyilvánvalóak, de számszerűsíteni nehéz őket. A pozitív oldalon viszont jó pár dolog teljesen egyértelmű: nagymértékben nőtt a Budapestre érkező utasok száma, megugrott a fővárosi szállodák forgalma, és a budapesti útvonalak nagy részén - a ma már a forgalom nagyobb részét hozó diszkont légitársaságok jóvoltából - számottevően csökkentek a repülőjegyárak. Tavaly hosszú hónapokon át lehetett akár ezer forint alatt is jegyet venni sok fapados célállomásra, és lényegében nem volt olyan európai úti cél, ahová kis kutakodás után ne találtunk volna tízezer forint alatt jegyet.

Ez a helyzet azonban nagyot fordult, az elmúlt időszakban jelentős drágulás látszik az útvonalak többségén. Olyan népszerű célállomások esetében pedig, mint Barcelona vagy Párizs, ma már szinte képtelenség olcsó jegyhez jutni. A jegyárak emelkedése mellett az utasoknak egyre többet kell fizetniük a feladott poggyászok után is, a Wizz Air pedig a kézipoggyászok egy részét is fizetőssé tette.

Növekvő költségek, lanyhuló verseny

A drágulásnak több oka van. Egyrészt a légitársaságok nem befolyásolható költségei egyértelműen nőnek: az üzemanyag ára az elmúlt időszakban lassan, de biztosan emelkedett, és az Európában elhúzódó gazdasági stagnálás miatt az egyes országok kormányai is megpróbálják a lehető legegyszerűbben növelni bevételeiket. Emelik a repüléshez kapcsolódó különböző díjakat, a leglátványosabban a légi irányítás költségeit. Ez ellen a légitársaságok igazából semmit sem tehetnek, mint ahogy alternatív reptér hiányában az ellen sem, ha például növelik a reptéri díjakat.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Michael O'Leary (középen), a Ryanair vezérigazgatója gyakran bírálta a magas budapesti reptéri díjakat

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója szerint a nem befolyásolható költségek további emelkedése várható, és ha így lesz, az a jegyárakban is törvényszerűen tükröződik majd.

A drágulás másik oka, hogy a két legnagyobb diszkontcég közötti üzleti harc alábbhagyott az után, hogy a Ryanair visszavonulót fújt. Európa vezető fapados cége a tavalyi öt gép után az idén már csak hármat tart a budapesti bázisán, és noha a Wizz Air hatról felmegy hétre, a többletkapacitásokkal új célállomásokra repül, oda, ahová a Ryanair nem tud vagy nem akar menni - ez utóbbiak az unión kívüli, engedélyköteles útvonalak.

A törzsutasoknak további emelkedést hozott, hogy mindhárom nagy fapados társaságnál megszűnt az úgynevezett kártyadíjmentes foglalás lehetősége. A cégek brit, illetve uniós előírások változásával magyarázzák , hogy már nem nevezhetnek ki olyan kártyát, amellyel ingyenesen lehet foglalni. A szabályozás célja valójában a fizetési módok közti megkülönböztetés megszüntetése volt, de nem meglepő, hogy a légitársaságok nem a legelterjedtebb bankkártyákkal történő fizetést tették ingyenessé, hanem a preferált kártyák ingyenességét törölték. A Wizz Airnél az a fura helyzet állt elő, hogy saját, co-branded kártyájával 6 euróba kerül a tavaly még ingyenes foglalás személyenként, míg banki átutalással 4-be, de a cég vezérigazgatója szerint ez sem sokáig lesz így, mert az utalás költsége nőni fog.

Ahol a legnagyobb az áremelkedés

A leglátványosabb áremelkedés a madridi és a barcelonai jegyeknél tapasztalható. Tavaly ilyenkor májusi és júniusi utazásra sok jegyet kínáltak az egymással versenyző diszkontcégek 7-8 ezer forint körül, esetenként még olcsóbban is. Még a nyári főidényre is voltak 10 ezres ajánlatok, novemberre pedig nem volt nagy ördöngösség 2-5 ezer forint közötti jegyek levadászása sem.

Ehhez képest ma 10 ezer forint alatt lényegében nincs jegy, és sok időpontra a 15 ezresekért is küzdeni kell, a nyár pedig egyelőre horroráron pörög. Júliusra és augusztusra a legtöbb madridi és barcelonai jegyért jelenleg több mint 25 ezer forintot kell fizetni, néhány akad csak 15 és 25 ezer között. Ha abból indulunk ki, hogy egy 15 ezres fapadosjegy retúrban már 30 ezer forintot jelent csomag nélkül, és ennél alig drágábban időnként a hagyományos légitársaságok is kínálnak jegyeket (például a KLM az egyik legdrágább európai reptérre, Amszterdamba is), elmondható, hogy a két spanyolországi nagyváros szinte kiesett a fapadosárú körből.

Forrás: AFP/Moirenc Camille
Forrás: AFP/Moirenc Camille

Barcelonába már nem lehet 10 ezer forint alatt eljutni

Ennek egyszerű oka van. A spanyol kormány tavaly júliustól nagymértékben megemelte a két nagyvárosból induló utasok után fizetendő adót, amire mind a Wizz, mind a Ryanair drasztikus kapacitáscsökkentéssel reagált. Tavaly nyáron lényegében mindkét cég napi járatokkal versenyzett, télre heti 3-4 járatuk maradt, és ezen az idei nyárra sem változtatnak. Közel felére csökkent tehát a járatok száma, az árak pedig ennek megfelelően ugrottak egy nagyot - a cégek így drága jegyekkel is meg tudják tölteni a gépeket, vagyis ki tudják gazdálkodni az extra adót.

A párizsi komoly drágulás is kapacitáscsökkentéssel függ össze, a Ryanair a napi járat helyett heti négyre ment vissza. Konkurense, az EasyJet a fő reptérre visz, de magasabb szintű szolgáltatásáért a jegyei is többe kerülnek. A látványos változás a Ryanair jegyeinél látszik: tavaly hegyekben álltak a 4500 forint körüli ajánlatok, ma hiába tesz le a gép a világ végén, 75 perc buszútra Párizstól, 12 ezer forintnál jobb ajánlatot ritkán lehet kifogni.

Akadnak még jó ajánlatok is

Az igazán alacsony árak kizárólag azokon az útvonalakon maradtak meg, ahol a Wizz Air és a Ryanair továbbra is nagy kapacitásokkal meccsel egymással. Ilyen a Brüsszel-Charleroi, Stockholm (Skavsta), Varsó, Göteborg és Eindhoven - ezekre még el lehet csípni 2-3 ezer forintos ajánlatokat.

Érdekes az olasz nagyvárosok helyzete. Milánó és Róma esetében is különböző reptereket használ a két nagy diszkontcég, a Ryanair kapacitást csökkentett ezeken is, az árak pedig drágultak ugyan, de messze nem annyira, mint például Barcelona esetében. Rómába és Milánóba is sok jegy volt tavaly ilyenkor 3-4 ezer forintért, most kevés a 10 ezer forint alatti ajánlat. A jelenlegi, április és június közötti ajánlatokból az látszik, hogy érdekes módon a Wizz olcsóbban visz Milánó fő repterére, mint a Ryanair Bergamóba.

Ahol még alacsony árat lehet kifogni, azok jellemzően az új, bejáratós útvonalak. A Wizz Air új járatokat indított Tel-Avivba, Kijevbe, nyáron naponta repülnek ide. Az ukrán fővárosba bőven vannak 5 ezer forint körül jegyek, Izraelbe pedig kedvező a 10 ezres ajánlat, míg Genfbe és Dortmundba akár 3 ezer forintos jeggyel is el lehet repülni.


Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Wizz Air több új útvonalon is repül, ahol olcsón kínálja a jegyeket

Noha a Ryanair Európa legolcsóbb légitársasága, azokon a budapesti útvonalain, amelyeken nem versenyez szemtől szemben a Wizz Airrel, igencsak borsos árakon szállít. A tavalyi 5-6 ezer forintos árhoz képest ma már lényegében esélytelen 12-15 ezer alatt jegyet találni Dublinba, Tamperébe, vagy akár Billundba. Ehhez képest egészen baráti, hogy 10 ezer forint környékén a ciprusi Pafoszba is elrepítenek még a főidény előtt.

London a magas brit adók és a nagy konkurenciaharc miatt mindig is speciális helyzetben volt, de az áremelkedés itt is látszik. Tavaly kényelmesen lehetett 8 ezres vagy olcsóbb jegyeket találni, ma nehéz 10 ezer alá kerülni a Wizznél és a Ryanairnél. Az EasyJet, ha csak egy-két hónappal az indulás előtt foglalunk, drágább, de több hónappal későbbi útra akár a legjobb árat is adhatja. Távoli dátumra - főleg a nagy csomaggal utazóknak - a British Airways ajánlata is versenyképes lehet a fapadosokéval.

Mikor érdemes vásárolni?

Nemcsak London, hanem az összes cél esetében érdemes figyelembe venni a fapadosok eltérő árazási politikáját. Az EasyJetnél ma is él a "minél korábban foglalunk, annál olcsóbb" elv, ritkák az árcsökkentések. A két nagy fapadosnál viszont 2-3 hónappal indulás előtt vannak általában az észrevétlen leárazások, gyakran olyankor kerülnek külön akciózás nélkül is a legalacsonyabb szintjükre a jegyek. Ez azt jelenti, hogy jelenleg a Wizznél az április közepe és június eleje közti időszakra érdemes foglalni, a Ryanairnél pedig május végéig. A nyári jegyek árai szinte biztosan csökkennek majd a következő hetekben mindkét cégnél, ami igaz az idényjellegű nyaralójáratokra is.