Egymillió Blackberryt vettek egyszerre

Vágólapra másolva!
Jelentősen megugrott a BlackBerry árfolyama miután egymilliós készlülék megrendelést jelentett be egyik partnerével kapcsolatban. A technikailag is szép képet mutató válallat így némileg fellélegezhet az esetleges felvásárlásával kapcsolatos folyamatos pletykák nyomása alól, melyben legutóbb épp a Lenovo játszotta a vezető szerepet.
Vágólapra másolva!

Rekordnagyságú megrendelés

8 százalékot emelkedett tegnap a BlackBerry árfolyama, miután egymillió készlülékére kapott megrendelést egyik partnerétől, azt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy ez milyen arányban vonatkozik a társaság legújabb Q10-es, illetve az Z10-es készülékeire. A BlackBerry szintén nem árulta el, hogy a megrendelés melyik partnerétől származik, de még azt sem, hogy melyik országban található az adott vállalat.

Ettől függetlenül a hatalmas rendelés igazolhatja a vezérigazgató, Thorsten Heins optimizmusát, aki a vártnál jobb értékesítési adatokról számolt be február végén. A BlackBerry értékesítési forgalma nem alakul fényesen az utóbbi negyedévekben, a milliós megrendelés így mindenképpen igazolhatja az új termékek erősségét a piacon.

Forrás: [origo]

A Wells Fargo elemzője szerint a rekord nagyságú megrendelés, valamint a Z10-esek március végétől kezdődő forgalmazása az USA-ban jelentős bizalomra adhat okot a cég március-május negyedéves eredményeivel kapcsolatban. Collin Gillis, a BGC elemzője azonban figyelmeztet, az egyszeri megrendeléseken túl az eladásoknak hosszútávon is emelkednie kell.

Kínai felvásárlás is jöhet

Nem véletlen, hogy az utóbbi időben gyengébben teljesítő, és piaci részesedését folyamatosan elveszítő BlackBerry a felvásárlási pletykák kereszttüzébe került, az utóbbi időben számos helyről lehet hallani az amerikai cég és a Lenovo egyesüléséről.

Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, először januárban merült fel a BlackBerry és a Lenovo lehetséges felvásárlása, amikor is a pekingi cég megemlítette, hogy akár az amerikai cég felvásárlása is szóba jöhet számukra. Legutóbb pedig egy francia lap hozott le olyan interjút a Lenovo vezetőjével, amiben a BlackBerry-t "akár megfelelő" felvásárlási célpontként jellemezte.

Szerdán azonban a Lenovo szóvivője egyértelműen jelezte e-mailjében, hogy nem folynak sem tárgyalások, sem egyeztetések a BlackBerry felvásárlásával kapcsolatban a kínai cégnél.

"Sem most, sem korábban nem készítettünk a BlackBerry esetleges felvásárlásával kapcsolatos terveket" - írta Brion Tingler a Lenovo szóvivője. "Továbbra is az organikus növekedés hívei vagyunk, viszont ahogyan azt már korábban is tettük, nem zárjuk ki az esetleges felvásárlások lehetőségeit sem."

A szóvivő által adott hivatalos tájékoztatás azonban nem oszlatta el a pletykákat, ugyanis a jövővel kapcsolatos konkrét tervekre nem tért ki a Lenovo, vagyis nem tartható kizártnak, hogy az év elején nevet változtató BlackBerry idővel a kínai cég "áldozatává" válik. Alátámaszthatja a feltételezést, hogy a pekingi cég az okostelefonok, valamint a tabletek piacán kíván terjeszkedni, harcba szállva a Samsung, valamint az Apple termékeivel.

Forrás: [origo]

Fontos ellenállásokba ütközhet

Szeptember óta emelkedő trendben halad a BlackBerry árfolyama, az 50 napos mozgóátlagról kiválóan pattant, majd a 200 napos mozgóátlagot is gond nélkül áttörte. Bár 19 dollár közelében helyezkedő ellenállásról visszapattant, az emelkedő trend egyelőre töretlennek látszik. Az utóbbi napokban vételi jelzéssel szolgált az MACD indikátor, valamint egy sikeres kitörtés visszatesztet is bemutatott az árfolyam az 50 napos mozgóátlagon.

Bár az emelkedő trendet nem törte le az árfolyam, az 50 napos mozgóátlag ezúttal sem minősült komolyabb támasznak, vagyis ha elkezdene megint zuhanni az árfolyam akkor csak a 200 napos mozgóátlagban bízhatnának a befektetők.

Forrás: [origo]

A 2012-ig tartó csökkenő trend számos komolyabb ellenállási szintet hagyott maga után, amivel szembe kell néznie az árfolyamnak egy esetleges hegymenet során.

Forrás: [origo]