ByeAlex a tél nagy nyertese

Majka, Majoros Péter, interjú
Vágólapra másolva!
Még mindig Majka vezeti a magyar YouTube-slágerlistát, de ByeAlex nagyon gyorsan jön felfelé.
Vágólapra másolva!

Tavaly indult el az Artisjus által készített közösségi slágerlista, ami többek között egy-egy évszak legnézettebb magyar YouTube-videót gyűjti össze. 2012 tavasza óta folyamatosan Majka, Curtis és BLR Belehalok című videója áll az élen, és ez így maradt a most nyilvánosságra hozott, a 2012-2013 téli adatokat tartalmazó listán is. De azért már csökkent az érdeklődés: három hónap alatt 3 milliónál kevesebb megtekintést hozott össze, ami a Belehalok esetén kevésnek számít. Még így is kb. duplája a nézettsége, mint a második helyezettnek, Radics Gigi Vadonatúj érzés című klipjének. Ez és a harmadik Caramel-dal (Jelenés) novemberben került fel a YouTube-ra. A ByAlex: Kedvesem csak a negyedik, viszont mindössze három hét alatt szedett össze ehhez a helyezéshez elég nézőt, így lehetséges, hogy a tavaszi listán ez a dal fogja megelőzni Majkáékat - pláne, hogy az Eurovízió körüli felhajtás biztosan rátesz még néhány lapáttal.

Eddig is nagyon hasítottak a paródiavideók. Most az Artisjus ezeket külön listába gyűjtötte össze, amelyen az első hat helyen az Irigy Hónaljmirigy és Pamkutya osztozik, később viszont ott van Pempi és Cristofel is. Ha a kétféle videót még mindig együtt néznék, akkor a top 20 felét paródiák foglalnák el.

2012-2013 telén az alábbi tíz magyar videó volt a legnépszerűbb. További adatok olvashatók az Artisjus Facebook-oldalán vagy a Dal+Szerző magazin honlapján.

1. Majka, Curtis, BLR: Belehalok
2. Radics Gigi: Vadonatúj érzés
3. Caramel: Jelenés
4. ByeAlex: Kedvesem
5. Alma Együttes: Ma van a szülinapom!
6. Essemm feat. Palej Niki: Rólunk szól
7. Mary PopKids feat. Punnany Massif: Mosoly
8. Plastikhead feat. Majka: Ha menni kell...
9. Deniz: Egyetlen
10. LL Junior: Gizda