A nagyautók és terepjárók törtek a leggyakrabban tavaly

kgfb, gépjármű kötelező felelősség-biztosítás, baleset, helyszínelők dolgoznak egy baleset helyszínén  Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Vágólapra másolva!
Egy flottakezelő cég felmérése szerint a cégautók közel negyven százaléka sérült meg az elmúlt évben. A leggyakoribb az üvegkár volt, lopás és totálkár alig fordult elő.
Vágólapra másolva!

A cégautók 37 százalékában keletkezett kár az elmúlt évben, a legtöbbször a nagyobb kategóriájú autókban és a terepjárókban keletkezett valamilyen sérülés (65 és 76 százalékkal) - derül ki Magyarország egyik legnagyobb flotta- és gépjárműkezelő vállalatának elemzéséből, melyet közel 9 ezer járművet számláló flotta statisztikáiból készítettek el. A LeasePlan egyebek mellett azt vizsgálta, miként alakultak 2012-ben a cégautókat érintő kárösszegek, játszott-e ezekben szerepet a szezonalitás, valamint melyek voltak a leggyakrabban előforduló káresetek és mely gépjármű-kategóriákban. A számok azt mutatják, hogy 4800 káresemény során több mint egymilliárd forint értékben károsodtak az autók a tavalyi évben, és átlagosan több mint 200 ezer forintos kár jutott egy gépjárműre, ráadásul a legtöbb autó többször is megsérült.

A legtöbbször, 92 százalékban törésből származó és üvegkárokat állapítottak meg a kárszakértők, és alig 2 százalék volt a lopott és a totálkáros autók száma. A fentieken túl 6 százalékban egyéb károkat is jelentettek a gépjárművezetők, melyek között a zárrongálás volt a leggyakoribb, amelyet a kulcs elvesztése, a dísztárcsa lopás és a jég okozta kár követett. A megállapított kárösszeg az egy évnél fiatalabb autóknál volt a legmagasabb, átlagosan 271 000 forint. A legtöbb kárt az év eleji téli hónapokban regisztrálták a fagyos, csúszós utak, valamint a kátyúk miatt. A "legkárszegényebb" hónap a december volt, amikor az autókat érintő balesetek átlagos kárösszege mindössze a fele volt a havi átlagnak, ez az ünnepekhez közeli szabadságok ideje alatta csökkenő gépjárműhasználattal magyarázható.