Skrillex a gettóban bulizik

Vágólapra másolva!
A$AP Rocky és Skrillex Dominikára utaztak, találkoztak bikinis csajokkal és utcagyerekekkel, robogóztak, buliztak és klipet forgattak.
Vágólapra másolva!

A$AP Rocky lemezén hallható a Wild For The Night című szám, aminek producere maga Skrillex volt. Ők ketten, meg Birdy Nam Nam a Dominikai Köztársaságba mentek klipet forgatni, ezen belül egy meg nem nevezett város - talán Santo Domingo - gettójába. Az videónak ugyan nincs sztorija, leszámítva azt a jelenetsort, amikor a rapper egy rejtélyes csomagot, netán kábítószert küld az egyik kissráccal egy marcona férfinak, aztán erről elfeledkeznek a készítők - vannak viszont benne gyerekek (némelyikük kikockázott fegyverrel a kezében), robogók és nyilván jócsajok, bikiniben és miniruhában. Valamint nagyon szépen néz ki, még akkor is, amikor szeméthalmot vesz a kamera. A végén Skrillex, aki amúgy tízezrek előtt szokott fellépni, kábé száz embernek dj-zik egy pincében.