Vágólapra másolva!
8 százalékos emelkedéssel valósággal kilőtt a Silvio Berlusconi érdekeltségébe tartozó olasz Mediaset részvénye, miután a cég közzétette 2012-es eredményeit. Bár a jelentés adatai első ránézésre csalódást keltőek lettek, az árbevétel területén sikerült meghaladni az elemzői várakozásokat, valamint a jövőbeli költségcsökkentési tervek és eszközeladások is optimizmusra adhatnak okot a befektetők körében.
Vágólapra másolva!

Története során először számolt be veszteséges évről az olasz Mediaset. A médiacég 2012-ben 287,1 millió eurós veszteséget ért el, szemben a tavalyi 280 millió eurós profittal. A Silvio Berlusconi vezette olasz vállalat ezzel együtt azt is bejelentette, hogy idén nem fizet osztalékot, mely szintén először fordul elő a cég életében. A veszteség keletkezésében fontos szerepet játszott a különféle értékvesztések elszámolása és céltartalékok képzése 307,8 millió eurót tett ki tavaly.

Forrás: [origo]

Nem fogy az újságpapír

Kedvezőtlenül alakult a cég árbevétele is, a 2012-ben realizált bevételek csupán 3,72 milliárd eurót tettek ki, ami 12 százalékos visszaesés 2011-hez képest. Némi vigaszt jelenthet, hogy az elemzők még ennél is rosszabb eredményre számítottak, így a 3,59 milliárd eurós konszenzust sikerült meghaladni.

A negyedéves árbevétel adatait vizsgálva az elmúlt negyedévekben egyértelmű csökkenő trend látható, mely főleg az olaszországi makrokörnyezet gyengélkedésével magyarázható.

Forrás: [origo]

Az árbevétel zsugorodása a tradicionális értékesítési piac hanyatlásának is köszönhető, ami az elemzők szerint a következő években is folytatódni fog, fokozatosan átengedve a teret a digitális médiának. Utóbbit alátámasztja, hogy míg a teljes olasz hirdetési piac 16 százalékkal esett vissza januárban éves szinten, addig az internetes hirdetések 31 millió eurós forgalommal 9,3 százalékkal emelkedtek 2012 első hónapjában.

Költségcsökkentések, eszközeladások

A gazdasági válság kirobbanása óta a cég folyamatosan próbálja csökkenteni költségeit, 2012-ben 307,2 millió eurós költségcsökkentést hajtottak végre, mely a médiabirodalom által kitűzött 250 millió eurót jócskán meghaladja. A vállalat pedig folytatná ezt a politikát, a következő 3 évben további 450 millió eurós kiadáscsökkentést tervez.

A vállalat továbbá az eszközeladásokkal is próbál reagálni a kialakult helyzetre. A Space Cinema mozihálózat eladásától például 120-140 millió eurót remél a Mediaset, melyet az ügyhöz közeli források szerint a Benetton csoport vásárolna meg.

A költségcsökkentési terveket, és a konszenzust meghaladó bevételeket a befektetők is díjazták, a Mediaset árfolyama közel 8 százalékos pluszban mozog.

A Medisaset árfolyama (Milánó)

Forrás: [origo]