Vágólapra másolva!
Fél évig nem vezethet Samir Nasri, a Manchester City francia labdarúgója. A középpályásnak gyorshajtás miatt vették el a jogosítványát. Carlos Tévezt a minap még közmunkára is ítélték, mivel vezetői engedély nélkül vezetett.

Nasri, akit háromszor is lefényképeztek még 2011-ben, először tagadta, hogy ő követte volna el a szabálysértéseket, de mivel nem tudta megmondani, hogy ki ült a volánnál az adott alkalmakkor, végül elmarasztalták.

Nasrira rájár a rúd, a minap két mondatával is odaszúrt edzőjének, Roberto Mancininek. A hétvégi, Newcastle elleni győzelem alkalmával remek teljesítményt nyújtott, Mancini pedig sajátos módon érzékeltette, hogy szeretne többször is hasonló játékot látni tőle. "Legszívesebben behúznék neki egyet. Egy olyan képességű játékosnak, mint ő, mindig így kéne futballoznia" - nyilatkozta Mancini a szezonban huszonegy meccsen eddig egy gólt szerző franciáról.

Forrás: AFP/Glyn Kirk
Egy húron pendülnek

"Ha meg akar ütni, akkor üssön is meg" - reagált edzője mondatára Nasri, aki azzal sem lopta be magát Mancini szívébe, hogy megjegyezte, az arsenalos Arsene Wenger volt eddig a legjobb edző, akivel együtt dolgozott. Az angol lapok azt találgatják, hogy a mostani ellentét után a nyáron vajon továbbáll-e Nasri.

A Manchester Citynél egyébként divat lett a közlekedési bírságok gyűjtögetése, Carlos Tévezt szerdán ítélte többek között 250 óra közmunkára az illetékes bíróság, mivel jogosítvány nélkül vezetett. Az argentin csatárnak januárban vonták be a vezetői engedélyét, majd március elején kapták el a rendőrök vezetés közben úgy, hogy nem csupán jogosítványa, de biztosítása sem volt. Téveznek a közmunka mellett 1000 (350 ezer forint) font bírságot kell fizetnie, s ő sem vezethet hat hónapig.