Japánban hasít a Ferrari

Vágólapra másolva!
12 éves csúcsra ért az egy éven belül eladott Ferrari értékesítések száma Japánban, a lakosság egyre inkább bízik a gazdaság talpra állásában és a novemberben megválaszott miniszterelnök által kinevezett új jegybank elnök iránti bizalmat, melyet a luxusautók iránti növekvő kereslet is alátámaszt.
Vágólapra másolva!

Több mint 10 éve nem tudott ennyi autót eladni 12 hónap alatt a Ferrari Japánban, derült ki a Japán Autógyártók Szövetségének március havi értékesítési adataiból. Az áprilistól márciusig tartó pénzügyi évben 558 Ferrari talált gazdára, a 2013-as első negyedév értékesítése pedig 40 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi időszak adatát.

Forrás: [origo]

A kedvező folyamat a makrogazdasági tényezőknek köszönhető, az országban egyre erősebb kereslet mutatkozik a luxusautók iránt. Ennek oka főleg, hogy a japán gazdaság talpra állásában bíznak többen, melyet a lakosság is érzékel, mikor meghozza fogyasztási döntéseit. Bár a jen folyamatos gyengülése csökkenti a Fiat csoportba tartozó Ferrari profitját az országban.

A helyzet azonban nem minden országban ilyen jó az autógyártó számára. Bár hivatalos első negyedéves adatok még nem érkeztek Kínából, az első két hónap alapján visszaesés tapasztalható az országban. Még szörnyűbb a helyzet Európában, ahol az értékesítés 40 százalékos visszaesést ért el, még Olaszországban is 36 százalékkal kevesebb Ferrari fogyott, mint a tavaly ugyanezen időszakában.

Mivel a Fiat tevékenysége nagymértékben az európai országok piacaira koncentrálódik, így a gyengülő makrogazdasági viszonyok megnehezítik az olasz autógyártó helyzetét. Az árfolyamon pedig jól tetten érhető a gyengélkedés az utóbbi hónapokban, sőt az elmúlt hetekben ismét közel 15 százalékos árfolyamzuhanást láthatunk.

A Fiat árfolyama (Milánó)

Forrás: [origo]