Vágólapra másolva!
Nagyot ütöttek a Microsoft papírjain a mai kereskedés során. A részvény több mint 4 százalékos mínuszban is járt, mivel a számos elemzőház leminősítette a céget. Ebben szerepe van a tegnapi IDC bejelentésnek, miszerint soha nem látott mértékben zuhant 2013 első negyedévében a PC értékesítés, ebből pedig az is következhet, hogy a Windows 8 operációs rendszer iránti igény sem lesz túl erős. Emellett a Wall Street Journal arról számolt be, hogy még idén belevághat a Microsoft a Surface nevű tablet 7 inches verziójának gyártásába.
Vágólapra másolva!

Jelentős, több mint 4 százalékos eséssel kezdte a csütörtöki kereskedést a világ egyik legnagyobb technológiai vállalata, a Microsoft. A részvény azután került komolyabb nyomás alá, hogy tegnap megjelentek a 2013 első negyedévére vonatkozó PC értékesítési adatok. A számok alapján katasztrofális a helyzet, 14 százalékkal zuhant világszerte az eladott PC-k mennyisége. Soha nem volt még ekkora a visszaesés.

A PC eladások csökkenése ráadásul nemcsak a számítógépgyártók, hanem a Microsoft szempontjából sem mondható előnyösnek, mivel az operációs rendszerei, illetve szoftverei iránt is csökkenhet a kereslet. A Windows 8-as operációs rendszer értékesítése pedig minden bizonnyal halványabb lesz ilyen piaci környezetben.

Több neves elemzőház is frissített prognózisain az adatok megjelenése után. A Goldman Sachs például semlegesről eladásra változtatták meg az ajánlásukat és 27 dollárra csökkentették a 30 dolláros célárukat. De lépett a Nomura is, ők vételről semlegesre módosították a véleményüket.

Forrás: [origo]

Új Surface tablet jöhet

Némi pozitív hír is megjelent a Microsofttal kapcsolatban. A Wall Street Journal értesülései szerint a redmondi cég több új Surface tableten is dolgozik, köztük egy 7 inches változaton, mellyel főként az iPad minivel és a Nexus hasonló méretű tabletjével vennék fel a versenyt.

A fejlesztésekre rálátó forrás úgy tudja, még az idén megkezdődhet a kicsi Surface tömeggyártása. Tavaly még nem tervezett ekkora méretű tabletet a vállalat, de a versenytársakkal muszáj tartani a lépést, hiszen a negyedik negyedév során az eladott tabletek fele 8 inchnél kisebb volt.

Microsoft napi grafikon (Nasdaq)

Forrás: [origo]