Vágólapra másolva!
Hosszabbításban kapott ki Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszva az orosz kupa negyeddöntőjében az Anzsi Mahacskala ellen.

Dzsudzsák a kezdőben kapott helyet korábbi csapata ellen, az első félidőben a moszkvaiak irányítottak, és Dzsudzsákot centik választották el, hogy gólpasszt adjon, beadása után ugyanis Fernández a kapufára fejelte a labdát.

Guus Hiddink, az Anzsi edzője behozta legnagyobb sztárját, Samuel Eto'ót is, de így is veszélyesebb volt a Dinamo, Noboa azonban egy az egyben rontott a kapussal szemben, Dzsudzsák életerős lövését pedig Gabulov kapus tolta ki.

A döntés így a hosszabbításra maradt, amelyben Dzsudzsák ellen büntetőt ítélt a bíró, miután a magyar szélső becsúszva próbált szerelni Wiliant, aki átesett a lábán. A tizenegyest Eto'o belőtte, ezzel a Anzsi került a legjobb négy közé.