Az igazi szerelem is elmúlik - Charli XCX első lemeze

Charli XCX
Vágólapra másolva!
Charli XCX már évek óta a popzene új generációjának nagy reménysége. Az amolyan poszt-DIY előadóként, az interneten keresztül ismertté vált énekesnő három hosszú év alatt készítette el első igazi nagylemezét, a True Romance-t.
Vágólapra másolva!
Charli XCXTrue RomanceAsylum2013

Közhely, de hát mi nem az, úgyhogy legyen most az a kiindulópont, hogy: míg az ezredforduló utáni első évtized a '80-as évek újrafelfedezéséről szólt, addig az utóbbi években a '90-es évek világa kerül újra és újra elő ilyen-olyan csavarokkal, időzőjelekkel, a szükséges távolságban tartva, de azért végső soron ragaszkodva hozzá. Nincs is ebben semmi meglepő. A 2000-es évek elején induló előadók egy részének a '80-as évek volt azaz alapélmény, amihez visszafordulhattak, a fiatalkorukat a '90-es években megélők pedig abból kiábrándulva fordultak - mondjuk úgy - egyfajta pszeudo-nosztalgiával a '80-as évek felé. Úgyanez a helyzet most a '90-es évekkel, most ez ért abba a megszépítő távolságba, és egyre többen vannak, akik azért izgalmas, mert közvetlenül nem is találkoztak vele. Szóval ez van, esetleg abba érdekes belegondolni, hogy a következő évtizednek már tulajdonképpen csak a nosztalgia nosztalgiája jut majd. No, de ne szaladjunk előre.

A még mindig csak húszéves Charlotte Aitchison, azaz Charli XCX külsőségeiben akár ennek a mostani generációnak a mintapéldánya is lehetne. Ő már nem a régi menedzseres rendszerben lett ilyen régi rosszízű szóval mondva, kitalálva, hanem ő maga, belső mércéjét figyelve alkotta meg a saját imidzsét, ami külsőségeiben szuperül passzol a régi MySpace és a Tumblr-mikroblogok harsány kontextusnélküli giccs-esztétikájába, amiken, főleg utóbbin, most épp a kilencvenes évek bénázósan bájos, korai számítógépeket idéző látványvilága dominál. Emellett ismertségét is a közösségi médiának köszönheti; első dalaival a MySpace-en keresztül vált ismertté, majd később ingyenes mixtape-jeit is egyre és egyre többen töltötték le; aztán kisvártatva jött a Pitchfork Best New Music plecsnije is először a még artisztikusabb popot ígérő Stay Awayre, majd a Nuclear Seasons szakítós, darkos elektropopjára. Interjúiban pedig majdhogynem koncepciózusan emlegeti a revivaljét még igazán el nem érő Spice Girlsöt, mint az őt ért egyik legnagyobb hatást a csodálatosan átkozott '90-es évekből.

A probléma azonban az, hogy az évek során sorban érkező Charli XCX-dalok igazából nem a korábban lesajnált zenék nosztalgián keresztül átesztétizált élményéről szóltak, mint mondjuk Fatima Al Qadirinél, hanem ahhoz a hozzávetőlegesen tíz évvel ezelőtti trendhez kapcsolódtak, amikor is Britney Spears elkezdett király producerekkel dolgozni, és hogy, hogy nem, de hirtelen nagyon menő lett a mainstream popzene. Elvitathatatlan, hogy Charli XCX-nél van egy gótos, sötét felhang, ami még némiképp megkülönbözteti ettől és inkább napjainkhoz köti, és az új kislemezen, a What I Like-on pedig nehéz nem érezni a Bravo magazin illatát, amit 10 éve, aki adott magára, próbált elpalástolni. Nekem mégis az az érzésem, hogy Charli XCX igazi aktualitása mindössze annyiban áll, hogy megerősítette azt, hogy a csináld magad, a DIY eszközeivel is egyre inkább ismertté lehet válni, és hogy tényleg már lassan bármelyik furcsa lány a szomszédból híres lehet. Amúgy meg hallottuk már, és most mintha csak reblogolna valami régi menőséget a Tumblren.

http://www.youtube.com/v/DsqNvy9v93s?hl=hu_HU&version=3

Sajnos enélkül az elmélyültség, reflektáltság nélkül a True Romance, mint lemezcím és mint téma is komplementere nélkül marad. Ugyanis Charli XCX lemeze (és ő maga is) azt ígéri, hogy ebben az előjeleit elvesztő korban az egyetlen igaz, mély dologról, a szerelemről fog énekelni. És most itt tök jól lehetne elemezgetni, hogy mennyire együtt van Robyn diszkóterápiája és mondjuk Grimes indokolatlanul kollázsszerű, fura popja. Viszont mindez hazugság, megtévesztő párhuzam lenne, mert a True Romance önmagában csak egy jó poplemez, néhány remek dallal vagy ötlettel, mint a You (Ha Ha Ha) Gold Panda-loopja, a Take My Hand végzetes izgatottsága vagy a Black Roses vonzó, érzelmes balladája. Valamint a szövegek is néha durvábbak, mint a zsánerben megszokhattuk, és itt már nahát, chaten ismerkednek a szerelmesek - összességében azonban tényleg semmi különös nem történik.

Hogy miért nem elég egy simán klassz lemez Charlitól? Hát egyszer azért nem, mert a lemezen alig van néhány szám, ami ne jelent volna már meg az előző években, egyedül csak az Icona Poppal közös I Love It maradt le a fontosabb dalai közül. Másrészt pedig ő ígért többet, úgy szavakkal, mint az album megjelenése végletekig húzásának gesztusával. Végsősoron a True Romance így csak az elmúlt évek korai Charli-besztofja lesz, de még inkább egy megkésett vallomás - ami igazából hidegen hagy. Pedig szívesen mennék vele, csak hiába, amikor már hallottam, átéltem ezeket a dolgokat az elmúlt években. Quentin Tarantino a lemez címét adó True Romance filmet szerette volna rendezői bemutatkozásnak, majd miután erre nem, hanem csak egy másik, jól ismert filmjére kapott pénzt, ezt már inkább meghagyta másnak. Ezt Charli XCX is hagyhatta volna. C+