Ezzel paprikáznák fel a kínai tőzsdét

Vágólapra másolva!
Megemelnék a befektetési alapok részvényállományának minimális arányát Kínában, ami hosszú távon pozitív hatással lehetne a tőzsdei folyamatokra. Rövidebb időtávon azonban még valószínűleg nem lesz komolyabb eredménye a lépésnek, mivel a kínai gazdaság nem úgy teljesít, ahogyan azt korábban várták a szakértők. A következő években ráadásul a bankrendszer gyengeségei is kockázatként lebegnek a kínai piac felett.
Vágólapra másolva!

Emelnék a részvénybefektetések arányát

A kínai értékpapír piaci felügyelet (China Securities Regulatory Commission, CSRC) az ország részvényalapjai által minimálisan tartott részvényarány emelését tervezi. Jelenleg 60 százalék az ilyen alapok által minimálisan tartandó részvények aránya, amit 80 százalékra emelnének, olvasható a CSRC weboldalán.

A múltbeli adatok alapján a részvényalapok befektetésük 80-90 százalékát helyezték vállalati részvényekbe, jelenleg azonban az alapok 13,5 százaléka kevesebb, mint 80 százalékot fektet be ilyen eszközökbe, írja a Securities Times egy meg nem nevezett CSRC szóvivőjére hivatkozva. Ha a részvénytartási arányt 80 százalékra emelnék, az egyes kalkulációk szerint 200 milliárd jüanos (32 milliárd dollárnyi) pénzbeáramlással felelne meg a piacon.

Ez a lépés mindenképpen pozitív hatással lenne a részvénypiacokra hosszabb távon, azonban ez egy több éves projekt, aminek még csak a legelején állunk, nyilatkozta Daphne Roth az ABN Amro ázsiai részvénypiaci elemzője a Bloombergnek. Hozzátette, hogy ő még mindig óvatos a kínai részvényeket tekintve, ugyanis lehet, hogy néhány vállalat a vártnál rosszabb eredményről fog majd beszámolni jelentésében.

Komoly gondok lehetnek a kínai gazdaságban

A kínai ipari vállalatok már lassuló profitnövekedésről számoltak be márciusra vonatkozólag is, ezzel is alátámasztva a gazdaság lendületvesztését. A cégek nettó profitja bár 5,3 százalékkal emelkedett 465 milliárd jüanra, de ez messze elmarad az előző év azonos időszakában tapasztalt 17 százalékos növekedéstől.

Az eredmény már csak az árbevétellel arányosan növekszik, emellett a kihasználatlan kapacitások és a nem túl biztató globális kép is azt vetíti előre, hogy nem lesz gyors visszatérés a magasabb profithányadhoz, nyilatkozta az RBC bank vezető Kína-elemzője a Bloombergnek. A nehézipar különösen érintett az emelkedő költségek miatt, bár akadnak jobb helyzetben lévő cégek is, mint például a textiliparban vagy az élelmiszer szektorban tevékenykedők.

A járműgyártók profitja 1 százalékkal csökkent márciusban az egy évvel ezelőtti mértékről, holott az év első két hónapjában még 20 százalékos növekedés volt tapasztalható.

Az április közepén megjelenő hivatalos, várakozásoktól elmaradó GDP-adat az első negyedévben "csak" 7,7 százalékos növekedést mutatott a várt 8 százalékkal szemben. Egyéb fontos adatok is lassulásról tanúskodnak, mint például az ipari termelés, vagy a kiskereskedelmi forgalom alakulása, nem sok jót ígérve az idei évre.

Forrás: [origo]

Emellett a kínai pénzügyi rendszer is okozhat majd gondokat, hiszen a következő három évben 3500 milliárd jüan értékű (körülbelül 560 milliárd dollár) hitel válik esedékessé, ami a bankok hitelállományának csaknem 40 százaléka. A Fitch hitelminősítő április elején pont a fújódó hitelbuborék miatt vágta vissza az ország adósbesorolását, amire 14 év óta nem volt példa.

A CSRC egyik szóvivője egy pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a külföldi befektetők nem adják nagy mennyiségben a kínai papírokat, még a kedvezőtlenebb gazdasági kilátások ellenére sem.

A kínai részvénypiac az ötödik legnagyobb a világon körülbelül 3000 milliárd dollár értékű piaci kapitalizációjával. A Shanghai Composite több mint 10 százalékot zuhant a február 6-ai értékéről, három egymást követő hónapban csökkenést produkálva, ezzel az egyik legrosszabb teljesítményt nyújtva a vezető ázsiai piacok közül. A sanghaji tőzsde jelenleg zárva tart, ahol legközelebb május másodikán lesz újra kereskedés.

A Shanghai Composite értéke (pontban)

Forrás: [origo]