Hernádi: tárgyalunk a horvát kormánnyal

Politikai kockázatai ellenére nem aggódik a kurdisztáni kitermelése miatt a Mol-csoport, amely kész visszatérni Szíriába is, és tárgyalni a kártérítési igényeiről - közölte Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató az Investor.hu-nak adott exkluzív interjúban.  A cég számításai szerint az olajár az idén enyhén alacsonyabb lehet a tavalyinál, 90-100 dollár között ingadozhat. A 2014 végéig 500-550 millió dolláros finomítói hatékonyságnövelő program egyik célja a sisaki finomító feljavítása és nem eladása. A Mol egyébként tárgyalni fog a horvát kormánnyal az INA-ban meglévő részesedése és irányítási joga sorsáról.

Milyen és mekkora kockázatokat lát a kurdisztáni politikai helyzetben, mennyire bizonytalan az onnan várt kitermelés? Hogyan kezeli a Mol e kockázatokat?

Érdekes, amikor valaki a kutatás-termelés területén országkockázatokról beszél. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy sajnos a szabad kitermelési területek többsége olyan országban van, ahol bizonyos politikai kockázat van, demokráciahiány vagy adott esetben polgárháború. Ezzel együtt Irak kurdisztáni régiója az egyik olyan hely, ahol nyugodtan mertünk befektetni, sőt az egyik legbiztatóbb területnek tekintjük a Mol portfoliójában. Még akkor is, ha tudjuk, a kurdisztáni régió és az iraki központi kormány között vannak feszültségek. Ma még nem látható például, mi lesz a sorsa az ott kitermelt javaknak. Előbb-utóbb azonban mindenképpen lesz egyezség a vitatkozó felek között, hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy a kitermelésből bevétel származzon. Ahogy mondani szokták, az olaj, a pénz megtalálja a maga útját a piacok felé előbb-utóbb. Márpedig ha mi nem tudjuk értékesíteni a kitermelt javakat, akkor a kurdoknak sem lesz royalty bevételük. Kérdés, az ilyen politikai feszültségek nagyobb problémát jelentenek-e, mint a fejlett demokráciák által hozott kemény fiskális döntések vagy például az, ami Cipruson történt az ottani befektetőkkel. Egy felelős vállalatnak minden eshetőségre fel kell készülni, és mi ezt is tesszük.

És mik a tervek Szíriában? Számolnak-e még egyáltalán azzal, hogy folytatódhat a kitermelés ott?

Szíriával kétségtelenül más a helyzet, mint Kurdisztánnal. 2012 elejétől - vagyis azóta, hogy a Mol-csoport valamennyi szankciós követelménnyel összhangban elhagyta Szíriát, hazahoztuk onnan a teljes személyzetet, megszüntettük a kapcsolatot a szíriai vegyes vállalattal, force majeure-t jelentve felfüggesztettük az ottani tevékenységünket - nincsenek információink arról, hogy folyik-e ott bármi is. Vélhetően igen, ami bizonyos mértékig rossz, hiszen valamelyest csökken a kutak tartaléka, bizonyos mértékig viszont jó, mert azt jelenti, hogy karbantartják az eszközöket, nem hagyják ebek harmincadjára az egész területet. Várjuk, hogy rendeződjön a szír helyzet, készülünk arra, hogy a szankciók megszüntetése után visszatérjünk az országba, hiszen mintegy 1 milliárd dollárt fektettünk be oda, és az onnan származó bevétel igencsak hiányzik a csoport cash-flow-jából.

Számítanak arra, hogy a szíriai állam fizet kártérítést a Mol-csoportnak?

Erről mindenképpen beszélünk majd velük, ha helyreáll a hivatalos kapcsolat Damaszkusszal. Át kell tekintenünk, mi történt az elmúlt időszakban.

A Mol jellemzően "biztos", azaz nagyon valószínű, jól kiszámítható kutatási projektekbe vág bele, de ezzel mintha elutasítaná az igazán nagy pozitív meglepetést okozó találatok lehetőségét. Tervezik-e, hogy rizikósabb, de nagyobb eredménnyel is kecsegtető projektekben is részt vesznek?

El kell ismerni, óvatosak vagyunk. Olyan projektekbe, akár a nem-konvencionálisakba is, amelyek nagy kockázatot jelentenek, csak akkor megyünk bele, ha technológiailag magabiztosak vagyunk. Ez hiányzott például a makói ároknál, ahol emiatt megkértük az Exxont - amely e szakmában talán a legjobb a világon -, hogy biztosítsa a technológiát. Kiderült, hogy mennyire helyesen tettük ezt, hiszen az Exxon a szükséges kutatófúrásokat követően jelezte, a ma ismert technológiák alapján nem lehet a kitermelést gazdaságilag hasznossá tenni. Ugyanakkor vannak olyan nem-konvencionális részek Magyarországon - mint például Derecske térsége -, melyek ugyan magasabb kockázatot jelentenek, de a mi általunk ismert technológiákkal képesek vagyunk folytatni a kutatást.

Milyen globális olajpiaci várakozásokra építi stratégiáját a Mol? Fennmaradnak-e a történelmi összevetésben magas olajárak a világban?

Az olajárak az idén alacsonyabbak lehetnek a tavalyinál. Az első néhány hónap árcsökkenése is erre utal. Számításaink szerint a hordónkénti olajár 90-100 dollár között ingadozhat. Áremelkedési nyomást jelentenek a politikai kockázatok, egy esetleges katonai iráni konfliktus a világ olajtermelésének 8 százalékát veszélyezteti. Úgy szoktunk számolni, hogy a kínálat 1 százalékos csökkenése 10 százaléknyi áremelést jelenthet, ennek egy része már beépült a mostani árakba.

Emellett az olajra építő államok elvárásai is felfelé tolhatják az olajárakat. A legnagyobb olajkitermelő országok költségvetése túlságosan támaszkodik az olajból származó bevételekre. Úgynevezett holland betegségben szenvednek, aminek lényege, hogy az olajkitermelés megindulása felértékeli az ország valutáját, s a hazai termékek fokozatosan elveszítik versenyképességüket mind a belföldi, mind a nemzetközi piacokon, így a nemzeti ipar és mezőgazdaság rövid idő alatt elsorvad, ami pedig visszaveti a növekedést. Mivel ezen államoknál 80 dolláros olajárnál jelentős deficitek léphetnek fel, azt az árak magasan tartásával, a termelés visszafogásával próbálják elkerülni.

Az áremelkedési nyomásokat azonban részben ellensúlyozhatja az Egyesült Államokban olcsóbban kitermelt olaj, ennek árenyhítő hatása már meg is jelent a világpiacon. Ugyancsak lefelé tolhatják az árakat a makrogazdasági egyensúlyokban bekövetkező változások, hiszen egyre kevesebb, számottevő olajfogyasztó ország tud komoly gazdasági növekedést felmutatni. Emiatt stagnálhat, sőt esetleg még csökkenhet is az olajtermékek iránti kereslet.

Ráadásul bizonyos technológiai változtatások, melyek ugyanannyi olajból próbálnak meg több értékelhető végterméket kihozni, s a csökkenő marzsokon keresztül hatékonyabbá teszik a finomítókat, szintén árcsökkentő hatásúak. Mindezek eredője az enyhén alacsonyabb olajár lehet. Igaz, az nem tud esni annyit, mint a 2008-2009-es válság idején, amikor pillanatok alatt zuhant 40 dollár alá. De az egy nem várt, rendkívüli esemény volt.

Milyen szinten áll a Mol-csoport szervezeti átalakítása? Főbb vonalakban mi a célja, lényege ezeknek?

Még van néhány betöltetlen helyünk, melyekre folytatjuk a keresést, mert nem találtuk meg, akivel szeretnénk együtt dolgozni. Kimondottam élveztem ezt a periódust. Olyan friss gondolatok érkeztek, amelyekre szüksége van a vállalatnak. Ezt már nem lehet visszacsinálni, elértük azt a kritikus tömeget, amikor nem arról van szó, hogy bemegy valaki a vállalati büfébe és csak magyarul beszélő emberekkel ül le, s egyedül érzi magát, hanem már talál társakat. Olyan külföldiek jelentkeztek, akiről nem is feltételeztük, hogy hajlandó lenne e térségben dolgozni. Ezt vezetői szempontból kimondottan pozitívan értékelem.

És mikortól érződhet a szervezeti átalakítás hatása az eredményekben?

Ez hosszabb időt vesz igénybe. Például, amíg az április elején kinevezett finn finomítási igazgatónk ötleteiből, megoldásaiból, javaslataiból cash-flow elem lesz. De hogy lesz, abban biztos vagyok, hiszen ő egészen friss gondolatokat hoz, olyanokat, amelyekre szükségünk volt.

Tudatos volt, hogy ilyen sok külföldi szakember került a Mol-csoporthoz? Mi ennek a háttere, milyen célt szolgál e törekvés?

Kétféle szándék motivált minket. Az egyik, hogy a Mol-csoport végérvényesen nemzetközi vállalattá váljon, és ezt az itt dolgozók is így érezzék. A másik célunk pedig az volt - amit eddig csak a leányvállalatainknál lehetett átélni -, hogy igazán komoly karriert futhasson be a csoportnál az is, akinek nincsenek magyar gyökerei. Eddig ez nem azt mondom, hogy lehetetlen, de igazán nehéz volt. Ezzel szemben mostantól tényleges verseny van, már nem csak 10, 20 vagy 140 millió emberből választjuk ki, hogy ki a legalkalmasabb a pozícióra, hanem gyakorlatilag a világ minden tájáról. Vannak a közép-európain kívül például pakisztáni, orosz és amerikai kollégánk.

A világ olajiparában az elmúlt években az egyre erősebb integráció helyett a fő üzletágak, a kutatás-termelés és a finomítás-kereskedelem szétválása a domináns trend. Mi ennek a mozgatórugója, mi vethet véget e törekvéseknek?

A központosítás, majd később a decentralizálás, ciklikus folyamatok. Húsz évvel ezelőtt volt egy ugyanilyen üzletág-szétválasztási tendencia, mint most. E divatoknak nem szabad felülni úgy, hogy a vállalat eldobjon valamit. Kétségtelen, valamikor kicsit jobban kell fókuszálni az integrációra, máskor pedig a fő üzletágak szétválására. De nagyon komoly stabilitást ad, hogy ha az egyik profilnak rosszul megy - mert a ciklikusságából fakadóan megsínyli, hogy például alacsony az olajár, vagy nagyok az állami elvonások, vagy a finomítói marzsok csökkenése miatt esett a fogyasztás, mint az történt az utóbbi években -, akkor a másik profilra lehet támaszkodni. Ha csak egy lábon állnánk, akkor például már nagyon komoly problémáink lettek volna a bankokkal. És nem csak most, hanem amikor alacsony volt az olajár, mert akkor a bankok nem lettek volna hajlandók finanszírozni a kőolaj-kitermelést. Így viszont komoly tartalékot jelent, hogy az egyik üzletág problémája esetén jobban támaszkodhatunk a másik üzletágból származó profitra.

A Mol egyik legszorosabb versenytársa, az OMV stratégiája nyíltan az upstream felé hajlik, a downstream tevékenységeket pedig visszafogja. Mi a Mol álláspontja e két fő pillér terén? Miért ragaszkodnak az integrált státuszhoz?

Az OMV most tisztít. Ha ezek csak átmeneti intézkedések, akkor nincs baj. Korábban erősen növekedtek - gyakorlatilag minden területen -, de most azzal szembesültek, hogy ezt ugyanebben a formában nem tudják fenntartani. De felesleges is, inkább racionalizálnak. Ez viszont teljesen normális, mert ezek portfolióelemek. Az, hogy az egyik országból ki-, a másikba pedig bevonul, upstream-elemeket valahol felad, máshol pedig vásárol, önmagában nem jelent stratégiai váltást.

Tervezik-e az alacsonyabb hatékonyságú finomítóik bezárását? Hogyan állnak a finomítói szegmensben meghirdetett hatékonyságnövelési programmal?

Csak azt szabad fenntartani tartósan, amit hatékonyan lehet működtetni. Finomítót bezárni nem szándékozunk. Lesznek tevékenységek, amelyeket egyes helyeken végzünk majd, máshol pedig nem. Hogy új vagy más tevékenységet hozunk egyes helyekre, az mindig is napirenden volt, s Magyarországon már többször is előfordult. Például amikor Zalaegerszegre telepítettük a bitumen-termelést vagy, amikor Tiszaújvárosba átvittük a kéntelenítések egy jelentős részét. Az a kérdés, fenntarthatóan, hatékonyan lehet-e működtetni egy eszközt. Ha nem, akkor pedig hogyan alakítsuk át azt, hogy hatékony legyen. A 2012-ben elkezdett hároméves finomítói hatékonyságnövelési program jól halad, attól 2014 végéig 500-550 millió dolláros javulást várunk. Ebből tavaly 150 millió már megvalósult, az idén pedig ezen felül további 250 millió a terv.

Az üzleti racionalitás alapján úgy tűnik, nem célszerű működtetni a sisaki finomítót Horvátországban. Bezárják?

Az INA menedzsmentje vizsgálja, hogy mitől lehet hatékony a sisaki finomító.

Lát-e arra veszélyt, hogy a Barátság kőolajvezetéken keresztül akadozna az ellátás a Mol finomítóiban? Hogyan tud egy ilyen helyzetre reagálni a Mol, vannak-e ilyen forgatókönyveik?

Soha nem volt ellátási problémánk, és ennek most sincs jele. Az ellátás biztonsága még akkor is garantált volt, amikor egyéb, más természetű vitáink voltak orosz vállalatokkal. Nekünk azonban arra is fel kell készülni, hogy egy finomító ne csak egy irányból kaphasson kőolajat, s nemcsak ellátásbiztonsági okokból, hanem esetleg az ár miatt is. Éppen most folyik az a munka, ami Százhalombatta, és Ipolyság között megerősíti a magyarországi és szlovákiai kőolajhálózatot összekötő vezetéket, hogy adott esetben a teljes pozsonyi finomító ellátható legyen más forrásokból is. De még egyszer mondom, nem azért, mert rossz tapasztalataink vannak, hanem mert fenn akarjuk tartani magunknak a döntés szabadságát.

Mit gondol, elveszítheti-e a Mol az INA feletti irányítási jogokat? Lát-e lehetőséget rá, és van-e igénye a Molnak arra, hogy 50 százalék feletti részesedést szerezzen az INA-ban?

Tárgyalni fogunk a horvát kormánnyal, konkrétumokról azonban a megbeszélések lezárulta előtt nem szokás beszélni. Egy biztos, a Molnak, függetlenül attól, hogy elad vagy vesz INA-részvényeket, irányítási joga van a horvát olajtársaságban, a tulajdonostársával, a zágrábi kormánnyal kötött 2009. évi érvényes megállapodás alapján. Ezt eddig mindenki betartotta.

Hol tart a szőregi gáztározójuk értékesítése? Hogyan értékeli ezt a tervet? Miért döntött úgy a Mol, hogy eladja az állam számára ezeket az eszközöket? Miért jobb, ha állami kézben vannak ezek?

Ez ügyben is folynak a tárgyalások, emiatt ezekről sem kívánok beszélni.

Mi a helyzet a Dana Gas megmaradt részesedésével? Van-e információja a közel-keleti cég szándékairól? Tervez-e a Mol valamilyen lépéseket, hogy tompítsa egy esetleges eladói nyomás hatását?

A labda a Dana térfelén pattog, nekik kell eldönteniük, mit akarnak.