Vágólapra másolva!
A hétvégén öt helyszínen befejeződnek a Telekom Labdarúgó Diákolimpia megyei döntői, a családi nappal egybe kötött tornák után véglegesedik a 140 csapat több mint 1500 játékosának névsora.

"Sajnos az utóbbi időben alábbhagyott a Diákolimpia iránti érdeklődés, de idén más a helyzet. Több meccsünk is elmaradt, mert az ellenfeleknek diákolimpiás kötelezettségeik voltak"- nyilatkozta az [origo]-nak a 28-szoros válogatott Dragóner Attila, aki az FTC utánpótlás-menedzsereként dolgozik.

A 29-szeres válogatott Keller József szerinte egy focit szerető gyereknek mindig nagy élmény részt venni egy ilyen tornasorozaton. "A sportág szempontjából minden olyan lehetőséget meg kell ragadniuk a döntéshozóknak, amelyek megszerettetik a mozgást, a sportolást a gyerekekkel. Örömteli, hogy az idei Diákolimpia ilyen sok csapatot megmozgatott" - mondta.

Forrás: Magyar Telekom

"A Diákolimpia nagyszerű lehetőség olyan gyerekek számára is, akik nem igazolt játékosok. Iskolai keretek között felkészülni, és végigjátszani egy tornát, nincs is annál jobb. És ezek a gyerekek még évek múlva is büszkék lesznek a diákolimpiás trófeáikra" - tette hozzá a 31-szeres válogatott Pisont István, a magyar U17-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője.

Az idén először a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Telekom által közösen megrendezett, négy hétvégén át tartó ifjúsági labdarúgótornák eddigi meccseit nagy érdeklődés kísérte, és várhatóan a megyei döntők utolsó hétvégi állomásain is hasonló fogadtatásban részesülnek a pályára lépő csapatok.

Forrás: Magyar Telkom

A 760 focicsapat 8500 játékosának részvételével zajló Telekom Labdarúgó Diákolimpia megyei döntőin nemcsak az ifjú focisták, hanem az őket kísérő tanárok, családtagok és a csapatokért szurkolók is válogathatnak különböző színes programok, ügyességi versenyek és értékes nyeremények közül.

A helyszíneken a meccseken kívül többek között dekázó bajnokság és különleges élményfotózás várja az érdeklődőket, sőt a helyszíneken Harsányi Levente, Ganxsta Zolee és Nacsa Olivér mellett Szász Kitti foci freestyle-világbajnok is felbukkan.

A legtöbb szurkolót megmozgató iskolát a Telekom, a hazai labdarúgás elkötelezett támogatója értékes ajándékkal díjazza.

Az eseményekkel kapcsolatban a Diaksport.eu/telekomfoci oldalon lehet informálódni, ahol a labdarúgó diákolimpián résztvevő összes csapat, gyermek, testnevelő tanár, edző, szülő, vagy bármely érdeklődő hasznos információt találhat.

A látogatók többek között beletekinthetnek a Telekom Labdarúgó Diákolimpia élő közvetítéseibe, valamint kreatív videó anyagokkal és nyereményjátékokkal találkozhatnak.

Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.