Vágólapra másolva!
Hat újonc szerepel Farkas Sándornak, a nőikosárlabda-válogatott szövetségi kapitányának keretében, amely jövő szerdán kezdi meg a közös munkát Budapesten.

A szövetség szerdai tájékoztatása szerint a februárban kinevezett szakvezető fő feladata, hogy a megfiatalított csapattal jól szerepeljen a 2015-ös magyar-román közös rendezésű Európa-bajnokságon.

A csapat még Körmenden is gyakorol majd, aztán június 14-én Kínába utazik, ahol a házigazda mellett az amerikai egyetemi válogatottal és Ausztráliával is többször megmérkőzik a kéthetes túra során.

A kapitány nem számíthat többek között sérülés miatt Fegyverneky Zsófiára és Vida Annára, egyéb elfoglaltság miatt Fűrész Diánára, Horti Dórára, Nagy-Bujdosó Nórára, Vajda Annára, míg a honosított Quigley Alexandria az észak-amerikai WNBA-ben játszik a nyáron.

A 15 fős keretben jelenleg hat újonc van: Szalay Virág, Ruják Nóra, Sarok Nikolett, Bozóki Bettina, Őri Györgyi és Mansaré Manty. Farkas Sándor pedig 12 játékossal repül majd el Kínába.

A 15 fős keret:
Bálint Réka (Szekszárd), Bozóki Bettina (Miskolc), Czank Tímea (Miskolc), Honti Kata (Rivas Ecópolis), Krivacsevics Tijana (Kosice), Laklóth Anna (Győr), Mansaré Manty (Vasas), Őri Györgyi (Győr), Raksányi Krisztina (Győr), Rasheed Rita (Győr), Ruják Nóra (PINKK), Sarok Nikolett (PINKK), Simon Zsófia (Sopron), Szalay Virág (ZTE), Zsovár Orsolya (Sopron).