Felcsillant a remény az autógyártók számára

Vágólapra másolva!
19 hónap után először tudott bővülni áprilisban az Európai Unió autópiaca éves szinten áprilisban, a gazdasági szereplők úgy tűnik, pozitívan reagáltak azokra a jelekre, melyek akár a megszorítások enyhítését is jelenthetik az európai országokban. Az autógyártó részvények a pozitív hírek miatt markáns felülteljesítést mutatnak.
Vágólapra másolva!

Miközben az elemzők, újságírók többsége hosszasan cikkez az európai autógyártók, és a régiós autópiac kálváriájáról, szinte bombaként robbant ma a hír: Az Európai Unió autópiaca 1,8 százalékkal tudott bővülni áprilisban, melyre már 19 hónapja nem volt példa. Az adat főleg annak függvényében megdöbbentő, hogy az elmúlt hónapokban nem hogy pár százalékos visszaesés látszódott, hanem bőven 10 százalék feletti mértékben zsugorodott az európai autópiac.

Forrás: [origo]

A kedvező adat hátterében az is meghúzodhat, hogy a kormányok korábban egyértelműen a megszorítások politikáját helyezték előtérbe, míg az utóbbi idők nyilatkozatai már azt vetítik előre, hogy több országban is elképzelhető a megszorítások enyhítése. Ennek függvényében pedig nem kizárt, hogy a fogyasztók a korábbi elhalasztott vásárlásait előrébb hozzák.

Az országok között a 3,8 százalékkal bővülő Németország teljesítménye a legérdekesebb, az országban az elmúlt 5 hónapban folyamatosan csökkent az eladott autók száma, az előző hónapban például 17 százalékkal éves alapon. A mostanihoz hasonló növekedésre pedig már 2011 decembere óta nem volt példa, ami mindenképpen bíztató a régió legerősebb gazdaságának számára.

Ami viszont talán még ennél is meglepőbb, az az Egyesült Királyság parádés teljesítménye. Bár a szigetország autópiaca az elmúlt hónapokban folyamatosan bővülni tudott (a meghatározó piacok közül egyedüliként), a mostani 15 százalékos növekedésre viszont már 3 éve nem volt példa.

Forrás: [origo]

A nagy gyártók közül leginkább a Volkswagen teljesítménye emelhető ki, aki a német gazdasághoz hasonlóan 2011 decembere óta először tudott növekedésről beszámolni, 9,5 százalékkal tudta növelni eladott autói számát. Legjobban pedig a 11 százalékot ugró Daimler teljesített, mely utoljára 2011 augusztusában tudott ilyen jó hónapot felmutatni, főként az A és B osztájú Mercedesek iránti megugró kereslet hatására.

Forrás: [origo]

A kedvező adatok hatása a részvénypiacon sem maradt el, a francia PSA árfolyama közel 7 százalékos emelkedésben van, de a legtöbb európai autógyártó papírjai is a pozitív tartományban találhatóan, egyértelműen felülteljesítve a StoxxEurope 600 indexet.

Forrás: [origo]