Vágólapra másolva!
A következő szezontól Kozma István lesz az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzője - jelentette be a klub a hivatalos honlapján.

Marc Lelièvre nem távozik a csapattól, az ő szakmai stábjához csatlakozik a korábbi újpesti kedvenc, aki 1982 és 2001 között több mint 250 alkalommal lépett pályára lila-fehérben, de megfordult a Liverpool, a Bordeaux és a Dunfermline csapatában is.

„Újpest keretbe foglalta és kitöltötte a pályafutásomat, hiszen itt kezdtem, itt fejeztem be, és külföldről is mindig ide tértem vissza" - kezdte a Pro-licenszes szakember. "Nagyon sokat jelent számomra a klub, örülök, hogy újra itt lehetek, mondhatom, hogy hazajöttem Újpestre. Köszönöm a sorsnak és persze Roderick Duchatelet tulajdonosnak úrnak a lehetőséget. Marc Lelièvre-rel csapatként, szorosan együttműködve dolgozunk majd. Mindent átbeszélünk, és a legtöbb kérdésben közösen döntünk majd” – mondta a szerződés aláírása után a 48 éves Kozma István.

A pásztói születésű edző tudatosan készült karrierje utáni életre és már több mint tíz éve dolgozik edzőként. „Játékosként azért már kialakul az emberben, hogy szeretné-e edzőként folytatni. Én nagyon szeretem az egész közeget, ami a labdarúgást körbeveszi, így egyértelmű volt a válasz. Először 2003-ban a Vasas fiókcsapatánál voltam vezetőedző, majd az angyalföldiek tartalékjait irányítottam, ezt követően az első csapatnál sokáig Mészöly Géza munkáját segítettem. Utána megalapítottam Magyarországon az első rugótechnikai iskolát, az ott folytatott technikai fejlesztést pedig az elmúlt években a Vasas Kubala Akadémián és a Mészöly Focisulinál folytattam. Viszont aki ilyen sokat volt Újpesten, az előbb-utóbb edzőként is szeretne visszajönni. Boldog vagyok amiatt, hogy nekem ez megadatik.”

Kozma István július elsején áll munkába.