Az adócsökkentés csábítja Alaszkába a cégeket

Vágólapra másolva!
Három olajmamut a következő öt év során 1 milliárd dollárt készül elkölteni Alaszkában, miután az amerikai államban múlt hónapban jóváhagyták az új adóreformot, ami szerint kevesebb adót kell fizetniük a cégeknek az olajkitermelés után. Ez, az olajcégeket ismét az északi területre csábítja.
Vágólapra másolva!

A következő öt év során 1 milliárd dollárnyi beruházásra készül Alaszkában három olajmamut, a BP, az Exxon Mobil és a ConocoPhillips. A vállalatok azért döntöttek úgy, hogy megnövelik korábbi keretüket, mivel az észak-amerikai államban jóváhagytak egy adóreformot, mely attraktívabbá teszi a befektetést a régióban. Az új szabályok szerint kevesebb adót kell fizetniük a cégeknek az állam részére az olajkitermelés után. Az Alaska Journal of Commerce számításai szerint 4-6,3 milliárd dollárral lesz kevesebb bevétele a következő hat évben az államnak.

A Financial Times értesülései szerint a BP 30 százalékkal emeli meg az észak-alaszkai partoknál lévő Prudhoe olajmezőn a beruházásokat és készül bővíteni az olajtermelő kutak számát. Az előbbi három vállalat akár további 3 milliárd dollárt is befektethetnek Alaszkában a kitermelés megnövelése érdekében az ügyre rálátók szerint.

A BP alaszkai vezetője, Janet Weiss elmondta a Financial Timesnak, hogy az adóreform hatására több nemzetközi olajcégnek is fontos lehet a régió. Az új szabályok miatt akár 1 milliárd dollárt is megspórolhat a szektor évente Weiss szerint. Az állam bevétele pedig majd attól függ, mennyire tudják a kitermelés felpörgetni és a beruházásokat idevonzani.

Alaszka olajiparára rá is férne, hogy felpörgessék, ugyanis folyamatosan csökken a kitermelt olaj mennyisége, mely jelenleg 520-530 ezer hordónál jár jelenleg naponta. 1988-ban még 2 millió hordó volt a napi kitermelés. Főként az amerikai palaolaj forradalom miatt a vállalatok inkább más régiókra, főleg Észak-Dakotára és Texasra koncentrálnak. Jelenleg a negyedik legtöbb olajat még mindig Alaszkában hozzák a felszínre, hiába csökken folyamatosan a teljesítmény.

Forrás: [origo]

A kitermelés visszaesésének van egy másik következménye is a Financial Times szerint. A Transz-Alaszka csővezetékben egyre kevesebb olaj folyik naponta, ami egy önerősítő folyamat, mivel a csökkenő szállítás miatt csökken a vezeték hőmérséklete és ezáltal még lassabban folyik benne az olaj. Ha napi 350 ezer hordó alá esik a rendszer kapacitása, akkor viszont iparági elemzések szerint le kellene zárni, mely miatt lényegesen nehezebb lenne az olajat onnan elhozni.

Hosszabb távú tervei is vannak az olajvállalatoknak Alaszkában. A BP, az Exxon Mobil és a Conoco közösen tervez egy cseppfolyós földgáz előállítására alkalmas üzem létrehozását, aminek segítségével a gázt exportálnák. A projekt beruházási költsége 45-65 milliárd dollárra tehető, de a döntésre még egy ideig várni kell.