Vágólapra másolva!
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint az agrárgazdaság hosszú távú érdekeit szolgálná, ha megfelelő jogi környezettel értékesítésre ösztönöznék azokat a földet öröklőket, akik nem maguk akarják megművelni a tulajdonukba került termőföldet. Győrffy Balázs szerint ugyanis a földbérleti rendszeren keresztül az ott megtermelt tőke jelentős része távozik az ágazatból.
Vágólapra másolva!

A NAK elnöke erről a kamara közleménye szerint szerdán Gödöllőn, egy szakmai konferencián beszélt. Hozzátette: elsősorban persze azoknak a fiataloknak kell majd lényeges intézkedésekkel vonzóvá tenni a gazdálkodást, akiknek a szüleik megteremtették erre a lehetőséget, de valamilyen oknál fogva hezitálnak, hogy folytassák-e a mezőgazdasági tevékenységet.

A generációváltás problémájáról szóló konferencián a NAK elnöke elmondta azt is, hogy a gazdaságfejlesztési alternatívák kidolgozásához nyújthat majd megoldást a szövetkezések formájának a bővítése, azok hatékonyságának a növelése. FHoontos, hogy ebben a kiemelt programban egy jól működő köztestületként a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is részt vegyen, tanácsadással, gazdaságszervezéssel segítse a generációváltást, mert a jelenlegi negatív tendenciát megfordítani közös felelősségük - tette hozzá.

Jelenleg négy 64 éven felüli gazdálkodó jut egy 35 éven alulira. Tíz évvel ezelőtt még három idősebb mellett állt egy fiatal a statisztikában. A generációváltás a legigazságosabb dolog, ha akarjuk, ha nem, bekövetkezik – hangsúlyozta a NAK mezőgazdaságért felelős alelnöke. Zászlós Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy a generációváltásról szóló döntések az agráriumban olyan hosszú távú feladatokat indukálnak, amelynek hasznát vagy kárát évek vagy akár egy évtized múltán élvezi vagy szenvedi el az ágazat. Éppen ezért fontos, hogy a kamara hangoztassa egy szakmailag átgondolt generációváltás szükségességet, hiszen 300 ezer ember szavát nem lehet figyelmen kívül hagyni – fűzte hozzá az alelnök.