Az OTP-re esküszik a világhírű guru

Vágólapra másolva!
Összességében nagyon pozitív csengésű véleményt fogalmazott meg a Napinak a magyar eszközökkel kapcsolatban a világszinten ismert és elismert Mark Mobius, a Templeton Emerging Markets elnöke. A kormány gazdaságpolitikájában pozitív fordulatot várnak, amit például az OTP részvényeken keresztül lovagolna meg a guru.
Vágólapra másolva!

Mobius a következőket gondolja:

  • piacbarát irányba tolódik a kormány gazdaságpolitikája, ezért optimisták a magyar részvényekre;
  • jó lehetőséggel kecsegtetnek az OTP papírok;
  • továbbra is vonzó a magyar és amerikai hozamok közötti különbözet;
  • 285-nél már nem lesz erősebb a forint, a korábbinál stabilabb árfolyam jön;
  • az eurózóna jövőjét pozitívan látja, elértük már a mélypontot;
  • öt éven belül Magyarország tagja lehet az eurózónának;
  • a Fed talán 4 százalékos munkanélküliség mellett fogja leállítani az eszközvásárlásokat;
  • lehet azonban, hogy a jegybanki kötvényvásárlások örökre fennmaradnak, ha nem lesz inflációs nyomás.

Mobius optimista hangot ütött meg a jövővel kapcsolatban, bár fontos azt is hangsúlyozni, hogy a legendás gurutól - talán a hosszabb távú befektetési szemléletből fakadóan is - jellemzően pozitív véleményeket szoktunk hallani. Az sem kell, hogy nagy meglepetésként érjen, hogy a magyar eszközök megítélése kedvező, hiszen a Templeton az államkötvényeink legnagyobb tulajdonosa, vagyis Mobius részben pozícióból is beszél.

Bár jelenleg a részvénypiacokon egy korrekciós fázis zajlik, összességében azonosulni lehet azokkal a véleményekkel, melyek szerint nagy összeomlásra egyelőre nem kell számítani (persze minden összeomlás attól lesz nagy, hogy nem számítunk rá). Amennyiben a jó hangulat kitart és a magyar gazdaságban is mutatkozik némi élénkülés (aminek első jelei egyébként már látszanak), akkor az OTP papírjai valóban kézenfekvőnek tűnnek a makrosztori megjátszására. Nem elfeledve persze a kockázatkezelés fontosságát.

Az OTP árfolyama (Ft)

Forrás: Origo