Kirúgatta a brit kormány a sikeres bankvezért

Vágólapra másolva!
Az igazgatótanács nyomására távozott a Royal Bank of Scotland (RBS) vezérigazgatója, amire a cég részvényei hatalmas zuhanásba kezdtek. Stephen Hestert azok után rúgták ki, hogy kivezette a gödörből a brit pénzintézetet, amely még 2008-ban kapott 45,5 milliárd fontos mentőcsomagot a kormánytól. Hester regnálása alatt közel 900 milliárd fonttal csökkent a bank eszközállománya, emellett pedig több mint 35 ezer embert küldtek el, és több üzletágat is megszűntettek. A szintén ma megjelent hírek szerint további 2 ezer ember veszítheti el állását.
Vágólapra másolva!

Kirúgták a vezérigatgatót

Hatalmas zuhanásba kezdett a Royal Bank of Scotland (RBS) árfolyama a csütörtöki kereskedésben, miután az igazgatótanács nyomására tegnap váratlanul lemondott a bank vezérigazgatója, Stephen Hester. A vezető csupán az év végével távozik posztjáról a tanács kérésére, mert azt szeretnék, hogy már az utódja legyen a helyén, amikor a brit kormány elkezdi értékesíteni 81 százalékos részesedését. Az RBS 2008-ban kapott egy 45,5 milliárd fontos segélycsomagot, amivel az állam tulajdonossá is vált, ettől szeretne megszabadulni a kabinet még a 2015-ös választások előtt.

Hester a Bloombergnek úgy nyilatkozott, hogy ő már készült a privatizáció levezénylésére, és nem önként távozik, ez az igazgatóság döntése volt, de természetesen elfogadja azt. A vezér azok után távozik, hogy nagyjából 900 milliárd fonttal csökkentette a bank mérlegfőösszegét, leépítve több üzletágat, és elküldve több mint 35 ezer embert.

Forrás: Origo

Ezzel azonban még nem értek véget az elbocsátások a banknál, ugyanis újabb 2 ezer embert küldenek majd el a befektetési banki üzletáguktól, nyilatkozta ma egy meg nem nevezett forrás a Bloombernek.

Forrás: Origo

Nehéz lesz megfelelő utódot találni

A pénzintézet egyébként az idei első negyedévében 2011 óta először ért el újra profitot, mivel egyre kevesebb mérgező hitele van a banknak. Hester korábban úgy nyilatkozott, hogy idén lényegében be is fejeződhet az eszközök átstrukturálása. Hester nagyon jó munkát végzett, a pénzintézet kivezette a gödörből, de most elérkezett az idő, hogy az RBS átlépjen az átmeneti fázisból a növekedés útjára, mondta George Osborne brit pénzügyminiszter.

Forrás: Origo

Nehéz lesz megfelelő utódot találni, londoni piaci szereplők szerint, ugyanis a kormány nem tette túl vonzóvá a pozíciót. A londoni Odey Asset Management vezére, Crispin Odey el is adta meglévő RBS részvényeit a kormány beavatkozásának hatására, derül ki a Bloombergnek adott nyilatkozatából.

Hester egyébként nem távozik üres kézzel, ugyanis 1,6 millió fontot kap majd utolsó 12 hónapos munkájáért, emellett pedig még 4 millió font értékben kaphat vállalati részvényeket is.

Az RBS idén a legrosszabbul teljesítő brit bank ugyanis majdnem 10 százalékkal került lejjebb az év elejétől, míg a szintén kormányzati segélyben részesült Lloyds több mint 15 százalékkal ment felfelé. De az HSBC és a Barclays is sokkal jobban teljesített, mint az RBS, habár május végén elromló befektetői hangulat az ő teljestményükre is hatással volt.

Forrás: Origo

Az RBS részvénye közel 8 százalékos zuhanással kezde a napot, ahonnan valamelyest visszajött, de még így is 5 százalék feletti esésben van.

A Royal Bank of Scotland árfolyama (London)

Forrás: Origo