Vágólapra másolva!
Markáns támaszok közelébe értek a meghatározó osztrák bankpapírok. Egyelőre azonban úgy néz ki, hogy csak az Erste árfolyama tudott sikeresen elrugaszkodni a fontos szinttől, a Raiffeisen még egy kicsit megpihenni látszik. Örömteli hír lehet a befektetők számára, hogy vételi szignálok jelentek meg, illetve vannak kirajzolódóban a grafikonokon.
Vágólapra másolva!

ERSTE GROUP BANK (Bécs): Mintha elpattant volna

Lényeges támasz közelében ragadt 23,5 euró közelében az Erste árfolyama az elmúlt napokban. Ha innen sikerülne felpattannia, akkor ismét megcélozhatná a 26-27 eurós szinteket. Előtte azonban szembe kellene néznie az 50 napos mozgóátlaggal is 24 euró közelében. Bár az elmúlt hónapokban nem láthattunk vételi jelzést az RSI indikátortól, a túladott zóna közeléből történő felpattanás szinte rendre pozitív jelnek számított. Úgy néz kik, hogy jelenleg is hasonlóval állunk szemben, sőt, az MACD is közel áll a vételi jelzéshez.

Ellenkező esetben a 23 eurós szint még mindig megfoghatná a bankpapírt, azonban ha erre mégsem kerülne sor, akkor a 200 napos mozgóátlagra igen fontos szerep hárulna 22 euró közelében.

Forrás: Origo

RAIFFEISEN BANK INTERNATIONAL (Bécs): Leült az árfolyam

Fontos dupla támaszáról pattanthat fel a Raiffeisen árfolyama, nincs kizárva, hogy akár 28 euróig is emelkedjen a bankpapír. Egyelőre ezt a forgatókönyvet támasztja alá az RSI indikátor vételi jelzése is, illetve hasonlóra számíthatunk az MACD-től is rövidesen, ha tovább szűkül közte, és az szignálvonal közti távolság. Ugyanakkor a hegymenet során 26 euró közelében két ellenállással is meg kell majd küzdenie várhatóan.

Ellenkező esetben viszont 22 euróig is visszacsúszhat a bankapapír, ezzel tovább folytatva a már hónapok óta tartó lejtmenetet. A fontos támaszszint előtt azonban még a csökkenő trendvonal is fordíthat az irányon.

Forrás: Origo


Mi az az MACD?

Az angol Moving Average Convergence Divergence szó kezdőbetűből áll az MACD. Az indikátor a leggyakoribb trendkövető indikátor. Két különböző időtávú mozgóátlagból áll az MACD. Vételi jelzést akkor kapunk, ha a gyorsabb mozgóátlag alulról metszi a lassabbat. Eladási szignált pedig akkor, ha a gyorsabb mozgóátlag beesik a lassabb alá. A grafikonon egy középvonal is látható, ami alatt a vételi jelzés markánsabb, felette pedig az eladási.

Mi az RSI?

Az RSI az angol Relative Strength Index rövidítése, mely az adott instrumentum relatív erejét mutatja. Az indikátor értéke 0 és 100 között ingadozik. Az RSI kiszámolásának módja: 100-(100/(1+E/CS)), ahol az E azoknak a záróáraknak az átlaga, melyek az előző "n" napon emelkedtek, míg a CS azoknak a záróáraknak az összege, amelyek az előző "n" napon csökkentek.

Túladott egy instrumentum akkor, ha 30 alatti az RSI értéke, és túlvett, ha 70 fölött mozog. Vételi vagy eladási jelzést akkor kapunk, ha a túladott vagy a túlvett zónából kilép az indikátor.

Az RSI indikátor esetében gyakran vizsgálják a technikai elemzők, hogy az árfolyammal együtt mozog-e, vagy más utakon jár. Ha az árfolyam új lokális csúcsot ér el, de az indikátor a korábbi lokális csúcstól alacsonyabb szinten ér el csúcsot, akkor divergenciáról beszélünk, ami sokszor trendfordító szokott lenni.