Évzáró a TV2-n, Az ének iskolájában

Vágólapra másolva!
Mivel kiváló a nézettség, a TV2 nem elégszik meg a szombattal, vasárnap este is lesz Az ének iskolája.
Vágólapra másolva!

Nyolc héttel ezelőtt 17 fiatal tehetséget ismerhetett meg a TV2 nézői Az ének iskolája felvételijén. Voltak köztük kicsik és kicsit nagyobbak, és volt aki népdallal, rappel, szájdobolással, gitárral vagy éppen valami teljesen mással próbálkoztak.

Két nap alatt kiderül, a kisdiákok közül ki lesz az osztályelső Az ének iskolájában: Timi, Szandi, Flóra, Laci, Zsolti és Lacika szombaton és vasárnap is színpadra áll. Nemcsak szólóban énekelnek majd, hanem úgynevezett sztárduettel is készülnek, de a fináléba nem jutott gyerekek is fellépnek.