Osvárt Andreáért nem fizet a magyar

Utórengés
Vágólapra másolva!
A szuper nyári időjárás ellenére sikerült a hétvégén a tíz legnépszerűbb filmre több mint 100 ezer embert becsábítani a mozikba Magyarországon. A már premier előtt is sikerrel játszott, 35 moziban megtekinthető Szemfényvesztők című thrillerre 28 623-an voltak kíváncsiak, ami tisztes eredménynek számít. Kevésbé indult lendületesen a Vince Vaughnt és Owen Wilsont felvonultató Gyakornokok című komédia, amit ugyan 38 moziban adtak, de csak 15 502-en ültek be rá.Osvárt Andrea az Utórengés című filmbenForrás: Fórum HungaryA Másnaposok 3 harmadik hétvégéjén is begyűjtött még több mint 17 ezer új nézőt, és ezzel átlépte a 200 ezres nézőszámot. Közben a Halálos iramban 6 a 150 ezret, A nagy Gatsby a 120 ezret, a Vasember 3 pedig a 300 ezret ugrotta meg.Bár hét premier jutott a hétvégére, több új film nem fért fel a tízes nézettségi toplistára. A 12 kópiás, Osvárt Andrea főszereplésével készült Utórengés című horrorfilm mindössze 724 embert vonzott, a Love and Lemons című 9 moziban vetített svéd filmre pedig 506-an váltottak jegyet. Az A.C.A.B. – Minden zsaru rohadék, A kolónia és a Téged akarlak című filmekről nem kaptunk nézettségi adatot.A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):1. Szemfényvesztők (28 623 / 34 043)2. Másnaposok 3 (17 360 / 216 384)3. A Föld után (16 280 / 62 623)4. Gyakornokok (15 502 / 15 502)5. Halálos iramban 6 (6761 / 151 082)6. A zöld urai (6034 / 81 557)7. A nagy Gatsby (5456 / 120 103)8. Vasember 3 (2884 / 300 113)9. Transz (2687 / 10 161)10. Sötétségben - Star Trek (1996 / 84 505)
Vágólapra másolva!