A zavargások keserítik a brazil cégek életét

Vágólapra másolva!
Elhalasztja a közel 4 milliárd dolláros tőzsdei kibocsátását a brazil Votorantim Cimentos, mivel kedvezőtlenné vált a piaci környezet, nyilatkozták nevük elhallgatását kérő források a Bloombergnek. A társaságtól egyelőre nem erősítették meg az értesüléseket. Lehet, hogy az országban látott elmúlt időszaki tüntetések tántorították el a külföldi befektetőket. A brazil tőzsde egyébként egész évben nagyon gyenge teljesítményt mutat, már több mint 20 százalékot zuhant a Sao Paulo-i index. Ehhez jött még hozzá, hogy május vége óta a nemzetközi piacokon is korrekció látható és inkább a kockázatkerülés dominál, főként a feltörekvő piacokon. Csak ebben a hónapban körülbelül 500 milliárd forintnak megfelelő külföldi pénz áramlott ki a brazil tőzsdéről.
Vágólapra másolva!

Elhalasztja tőzsdére menetelét a brazil cementgyártó

Felfüggeszti a brazil Votorantim Cimentos a csaknem 4 milliárd dolláros tőzsdei kibocsátását, nyilatkozták a Bloombergnek a nevük elhallgatását kérő források. A világ nyolcadik legnagyobb cementgyártója a kedvezőtlen piaci körülményekre hivatkozva halasztja el az IPO-t a bennfentesek szerint, de ezt a cégtől nem kívánták kommentálni.

Mi az IPO?

Az angol initial public offering rövidítése, elsődleges tőzsdei kibocsátást jelent. Az IPO az az eljárás, aminek keretében egy zárkörű részvénytársaság részvényei széles körben elérhetővé válnak a tőzsdén keresztül. Általában jegyzési szakasszal kezdődik a folyamat, ahol a kibocsátást szervező befektetési bankok összegyűjtik és összesítik a részvényből vásárolni kívánó befektetők igényeit. A felkínált mennyiség és az ajánlatok alapján kialakuló egyensúlyi ár lesz a jegyzési ár, az IPO-ban résztvevő befektetők ezen az áron kapják meg a részvényeket. A jegyzés lezárultát követően kezdődik meg a tőzsdei kereskedés a részvényekkel, ugyanúgy, mint bármely más, tőzsdére már bevezetett részvénnyel.



A Votorantim a hónap elején kezdte meg befektetői roadshow-ját, aminek nem tett jót a május vége óta megnövekedett részvény- és devizapiaci volatilitás, és a befektetők kockázatosabb eszközöktől való elfordulása, mely főként a feltörekvő piacok érintette. A vállalat korábban azt tervezte, hogy a Sao Paulo-i mellett a New York-i tőzsdén is megjelenne, hogy minél több befektetőt tudjon elérni, ugyanis a brazil tőzsde meglehetősen gyatrán szerepelt már az egész év folyamán.

A Sao Paulo-i tőzsdeindex a Bovespa idén már több mint 20 százalékot esett, ezzel jelentősen alulteljesítve a fejlett piacokat, de még feltörekvő piaci versenytársait, mint például az indiai vagy a kínai börze. Ennek hátterében elsősorban a növekvő infláció és a gyenge gazdasági növekedés áll, annak ellenére, hogy már javában folynak a jövő évi foci vébére és a 2016-os Riói olimpiára való fejlesztések.

Forrás: Origo

A tüntetések is rosszkor jöttek

Júniusban a brazil tőzsdéről körülbelül 5 milliárd reál (kb. 500 milliárd forint) értékű külföldi pénz áramlott ki. Ez vélhetően annak is köszönhető, hogy az országban sorozatos tüntetések zajlanak. Legutóbb a tömegközlekedési díjak emelése miatt vonultak az utcára az emberek, de ez valószínűleg csak a kiváltó szikra volt. Az általános elégedetlenség fokozódik az országban, ugyanis a bűnözés és a korrupció virágzik, míg az oktatás és az egészségügy szinte romokban hever, mert rengeteg pénzt visz el a két világszintű sporteseményre való felkészülés.

Kedden már a katonaságot is ki kellett vezényelni öt nagyvárosba, Sao Pauloban például a tiltakozás zavargásba torkollott, a polgármesteri hivatalba többen be akartak törni, és egy televíziós kocsit is felgyújtotta. A BBC szerint országszerte közel negyed millióan vehettek részt a megmozdulásokon.

Kérdés, hogy a tüntetések mennyire tántorítják el a külföldi befektetőket a brazil részvényektől, és a tőzsdei kibocsátásoktól. Idén ez az első bejelentett IPO Brazíliában amit elhalasztanak, míg tavaly összesen nyolc ilyen alkalomra került sor. 2012-ben ugyanis Brazíliában 2005 óta nem látott mélységbe zuhant az IPO-k értéke, és csak 1,8 milliárd dollárt tudtak bevonni a cégek. Ellenben idén eddig már 7,3 milliárd dollárt szedtek össze a befektetőktől a vállalatok.

A Bovespa index értéke (pontban)

Forrás: Origo