Átáll a mobilgyártásra a Lenovo

Vágólapra másolva!
Hiába a világ egyik legjelentősebb PC-gyártója, a Lenovo a jövőben a sokkal népszerűbb mobil eszközökre fókuszál majd a számítógépek helyett.
Vágólapra másolva!

Az IBM személyi számítógépeket gyártó részlegét 2005-ben felvásárló Lenovo az eladások száma alapján a piac egyik legjelentősebb szereplője a HP mellett. Ennek ellenére a cég történetében az egyik legrosszabb üzleti évét zárva a kínai gyártó, amelynek bevételeinek nyolcvan százaléka laptopok és asztali PC-k eladásából származik.

A Wall Street Journal amerikai üzleti lap szerint Jang Juancsing, a vállalat elnök-vezérigazgatója azt szeretné, ha ez megváltozna: a Lenovo vezetője az okostelefonok gyártásában lát kitörési lehetőséget cége számára. Jang szerint az okostelefonok piaca közelebb áll a divatcikkekéhez, mint a számítógépekéhez, és tudatában van annak, hogy a mobil készülékek esetében nagyobb hangsúlyt kell fektetni a marketingre.

Az Apple és a Samsung által uralt piacra való betörés nehéz lesz, ám a lap szerint a Lenovónak van esélye, mivel hazai piacán, Kínában a második legnagyobb okostelefon-gyártónak számít a Samsung után. Az ázsiai országon kívül azonban nem is tudják a potenciális vásárlók, hogy a Lenovo a számítógépeken kívül telefonokat is készít. A Lenovo szerint a cég komoly előnye, hogy az eszközök gyártását házon belül végzi, nem külső beszállítókkal dolgoztat, ezért rugalmasabban tudja alakítani termékkínálatát több riválisánál.

Az IDC piackutató cég előrejelzései szerint a személyi számítógépek eladásai az idén 7,8 százalékkal csökkentek, jövőre pedig további 1,2 százalékot esnek majd vissza. Sokan ugyanis új számítógép helyett táblagépet és okostelefont vásárolnak, a legfontosabb szolgáltatásokat ugyanis ezekről az egyszerűbben használható eszközökről is el lehet érni.