Három erős bankkártyás részvény

Vágólapra másolva!
Idén meglehetősen erősek az amerikai piacon forgó bankkártya-kibocsátó cégek. Az S&P 500 ugyan 12 százalékot tudott 2013-ban emelkedni, de a Visa, a Mastercard vagy az American Express bőven túl tudta szárnyalni a szélesebb részvénypiacot. A részvények erejéről sokat elárul az is, hogy történelmi csúcs közelében járnak. Ha nem romlik el a piacon a hangulat, akkor könnyen lehet még bennük kakaó.
Vágólapra másolva!

Kiváló formában vannak 2013-ban a nagyobb bankkártya-kibocsátó cégek papírjai. A részvények kisebb-nagyobb megállókkal ugyan, de egyre magasabb szintekre érnek el. Közös bennük, hogy mindannyian történelmi csúcs közelében járnak, mely jól jelzi erejüket.

A Visa, a Mastercard és az American Express jó formáját támasztja alá az is, hogy az S&P 500 indexet bőven túl tudják teljesíteni idén, különösen igaz ez a 30 százalékot emelkedő American Expressre. A többiek sem panaszkodhatnak 16-20 százalékos pluszokkal, melyet 2013-ban tudtak felállítani szemben az S&P 500 12 százalék körüli növekedésével.

Forrás: Origo

Visa: A legközelebb a történelmi csúcshoz
(NYSE)

A nagyobb bankkártya-kibocsátók közül a Visa jár a legközelebb a történelmi csúcshoz. Ha sikerülne a 185 dolláros szintet áttörnie, akkor az elmúlt hetekben látott oldalazás után ismét emelkedő pályára állhat. Ilyen mozgás jellemző volt egyébként volt a részvényre szinte egész évben: egy hosszabb-rövidebb ideig tartó oldalazást követően lépett fel egy magasabb szintre.

Sikeres kitörés esetén 8 dollár körüli emelkedésre lehet számítani, amivel már elérhető közelségbe kerülhetne a 200 dolláros lélektani ellenállás. A mozgást segítheti az MACD indikátor közelgő vételi jelzése is.

Forrás: Origo

Mastercard: Sávban érzi jól magát
(NYSE)

Hónapok óta egy sávban emelkedik a Mastercard papírja. A részvény többször is megpróbált felfelé kilépni az emelkedő sávból, mely nem jött össze. Általában oldalazás következett be ezen kísérletek után.

A mostani emelkedő rohamot az 50 napos mozgóátlagról indíthatja a részvénye. Az 590 dollár körüli korábbi csúcsok jelenthetik az első akadályt, de nem sokkal távolabb a 600 dolláros lélektani szint foghat ki a papíron. Visszaesések alkalmával az emelkedő sáv aljára érdemes figyelni, mely az elmúlt hónapok során sikeresen tartotta meg.

Forrás: Origo

American Express: Fontos támaszokról szökken
(NYSE)

Az előbb bemutatott cégekhez képest az American Express jár a legmesszebb a történelmi csúcstól, bár igaz, idén ő nyújtotta a legjobb teljesítményt. Ha képes lesz megindulni az 50 napos mozgóátlagról, az emelkedő trendvonalról és a 76,4 százalékos Fibonacci szintről, akkor a következő szint, amit elérhet 83,5 dollár körül húzódik a 123,6 százalékos Fibonacci személyében. Az indikátorok viszont még nem mutatják a fordulat jeleit, így nem árt az óvatosság.
Forrás: Origo