Durvul a helyzet Egyiptomban, megint kilőtt az olajár

Vágólapra másolva!
Hirtelen megugrott az olaj árfolyama a kora délutáni órákban és olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Sínai-félszigeten szükségállapotot hirdetett a Morsi elnök hatalmát megdöntő hadsereg. Fordult a kocka, most éppen az ex-elnök iszlamista híve vonultak az utcára. Alapvetően még mindig arra lehet számítani, hogy az olaj árfolyama nem fog rövid távon visszakorrigálni az egyiptomi tüntetéseket megelőző szintekre.A helyzet idő közben tovább fokozódott és beszámolók szerint egyre komolyabb harcok folynak az utcákon. Az olaj árfolyama tovább emelkedett, és már nem csak az északi-tengeri Brent, hanem a WTI típus árfolyama is több mint másfél százalékos emelkedésben van. 
Vágólapra másolva!

18:00 - Durvul a helyzet Egyiptomban, tovább emelkedik az olaj árfolyama

Egy helyi újságíró arról számolt be twitter oldalán, hogy a belvárosban pánikhangulat uralkodik, házak állnak lángban, templomokat próbálnak elfoglalni az ex-elnök párti iszlamista tömegek. A hírek hatására az olaj ára a kezdeti megugrást követő korrekciójából feléledve újra hirtelen emelkdni kezdett és már át is törte a 107 dolláros szintet a Brent árfolyama. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy most már az elméletileg kevésbé érintett WTI típusú olaj árfolyama is egy százalék feletti mértékben emelkedik.

A Brent árfolyamának alakulása (1 perces grafikon)

Forrás: Origo

Az olajár emelkedése ráadásul a dollár erősödése mellett történik, ami csak tovább hangsúlyozza az árfolyamreakció komolyságát. A dollárban kifejezett nyersanyagárak ugyanis jellemzően együtt mozognak a dollár árfolyamával, és ahogy az aranynál is megfigyelhető, normális körülmények között lefelé irányba várhatnánk elmozdulást. Most azonban nem beszélhetünk általános helyzetről, a polgárháború közeli sziruáció komoly hatással lehet az olaj árfolyamára. Ha például a feszültségek tovább terjednek az arab világban és egy újabb Arab tavaszhoz hasonló eseménysorozat indulna be, akkor akár jelentős olajár emelkedésre is felkészülhetünk.

Az arany árfolyamának alakulása (1 perces grafikon)

Forrás: Origo

14:01 - Pattan az olaj, szükségállapot Egyiptomban

Percek alatt 1 dollár feletti emelkedést lehetett látni az északi-tengeri Brent árfolyamában. A hírek szerint a hadsereg szükségállapotot hirdetett Egyiptomban, pontosabban a Sínai-félszigeten. A félsziget közel van az olaj szempontjából meghatározó jelentőségű szállítási útvonalhoz, a Szuezi csatornához, így nem csoda, hogy az olaj árfolyama ilyen hevesen reagált. Az amerikai elszámolású WTI árfolyama kevésbé reagált az eseményekre (mindössze fél százalékos emelkedésben van az árfolyam), de ez érthető is, mivel az észak-amerikai kőolaj kereslet-kínálati viszonyokat a Szuezi csatornán keresztül bonyolított szállítás nem érinti annyira érzékenyen.

A Brent típusú kőolaj árfolyama (3 perces grafikon)

Forrás: Origo

Tegnap az Investor.hu is beszámolt arról, hogy Mursi elnököt házi őrizetbe vették és a hatalmat ideiglenesen a legfelsőbb bíróság elnöke vette át. Az ex-elnököt támogatók ellenállásokat szerveztek annak ellenére, hogy a katonaság nyíltan kérte az embereket, hogy ne torkolljon végeláthatatlan ellenállásokba a kialakult helyzet. Tegnapi cikkünkben kiemeltük, hogy az olaj árfolyamában addig nem lesz megnyugvás, amíg a politikai helyzet nem tisztázódik.

Az iszlamista érdekcsoportok tömeges utcai ellenállásokat hirdettek és az "Elutasítás pénteke"-ként aposztrofálták a Morsi elnök eltávolítását követő mai napot. Ennek hírére a korábbi rendszer ellen tiltakozók nem hagyták el eddigi tiltakozásuk helyszínét, a Tahrir teret, hogy az ex-elnök híve ne tudják átvenni a terepet.