Fillérekből készül a papír bukósisak

biciklis bukósisak papírmaséból, papírmasé-sisak, paper pulp helmet
Vágólapra másolva!
Kifejlesztője szerint a papírból készülő bukósisak ugyanolyan kemény, mint hagyományos társai.
Vágólapra másolva!

A nagyjából háromszáz forintos költséggel legyártható bukósisak külsőre leginkább egy tojástartóra hasonlít, mivel újrahasznosított újságpapírból készül. A két-három milliméteres vastagságú sisakot bicikliseknek szánják.

Thomas Gottelier, a sisak kifejlesztője szerint az újságpapírt ledarálják és feloldják, majd egy mintába helyezik, ahol kiszáradása után egy rendkívül szilárd anyaggá áll össze. Hasonló módszerrel csomagolóanyagok is készülnek. A sisak kifejlesztője szerint a újrahasznosított papír ilyen jellegű felhasználása olyan olcsó, hogy a fonott rögzítőpánt önmagában többe kerül a fejet védő sisaknál.

A tojástartóhoz hasonló a kivitele Forrás: Paperpulphelmet.com

Gottelier szerint szilárdságát és védőképességét illetően a papírsisak megfelel minden olyan előírásnak, amelynek az Európában forgalomba hozott biciklis bukósisakoknak meg kell felelniük. A feltaláló szerint azonban a papírsisak nem váltja ki a hagyományos társait, mivel csak korlátozott számú alkalommal lehet viselni, idővel elhasználódik.

A papírsisak gyártása Forrás: Paperpulphelmet.com

Azonban így is alkalmas lehet például biciklikölcsönzőkben való használatra, ráadásul kivitelének köszönhetően nyugodtan el lehet dobni, száz százalékban lebomlik. A tervek szerint a papírból készült bukósisak gyártása már jövőre megkezdődhet.