Így jártam anyátokkal: itt a vég kezdete

Vágólapra másolva!
Már forgatják az utolsó évadot – tudták meg a rajongók Neil Patrick Harris Twitteréről.
Vágólapra másolva!

„Így jártam anyátokkal: hivatalosan is elkezdődött a kilencedik évad forgatása. Megvolt az első olvasópróba. El sem hiszem: ez a vég kezdete” – írta a Twitterre a Barneyt alakító Neil Patrick Harris július 8-án, hétfőn.

Az Így jártam anyátokkal nyolcadik évadja az Egyesült Államokban május 13-án ért véget, és az utolsó epizód végre meg is mutatta azt a nőt, akiről tulajdonképpen az egész széria szól. A társaság Robin és Barney esküvőjére igyekezett, közben egy nőt láttunk az ismert sárga ernyővel, amint jegyet vett Farhamptonba - azt pedig már korábban tudtuk, hogy Ted itt találkozik majd gyerekei anyjával. Erről itt olvashat bővebben.