Csavarnak még a luxuson

A Singapore Airlines új belső dizájnja
Vágólapra másolva!
A Singapore Airlines már eddig is az igényesen kialakított belső tereiről volt híres, de most 150 millió dollárt költenek arra, hogy még szebbé tegyék az enteriőrt.
Vágólapra másolva!

A légitársaság a héten mutatta be a következő generációs kabinjait, amelyektől azt várja, hogy iránymutató lesz az ágazat számára. Az új dizájnt elsőként a Szingapúr és London között utazók élvezhetik néhány gépen szeptembertől. Kezdetben nyolc Boeing 777-300ER gépet alakítanak át, de a következő években leszállítandó Airbus A350-es gépeken is ez a megoldás köszön majd vissza.

Az új ülések mellett megújul a fedélzeti szórakoztatás is. A KrisWorld rendszert fokozatosan vezetik majd be az újonnan forgalomba állított repülőkön.

Az első osztály (First Class) belső formatervét a BMW Group DesignworksUSA készítette el, az üzleti osztályét (Business Class) a James Park Associates, míg a szórakoztató rendszer interfészének kialakításában a Massive Interactive segített.

Kényelmes alvás az első osztályon

Az első osztályon az volt a cél, hogy az utas egy barátságos saját belső térrel rendelkezzen. Minden üléshez egy rögzített hátú, kagylóformájú panel tartozik. A 89 centiméter széles és az eddigi 203-ról 208 centiméterre növelt hosszúságú ágyak az adott kategóriában a legnagyobbak között van. Az alapos kutatómunkával megalkotott állítható fejtámla, az ágy kipárnázott fejrésze és a plusz matracszint mind a fokozott kényelmet szolgálja.

Forrás: Singapore Airlines
Forrás: Singapore Airlines
Forrás: Singapore Airlines

Az üléshez hozzátartozik egy stílusos kapcsolóegység, amellyel az utas könnyedén le tudja kapcsolni a szórakoztató panelt, és a légiutas-kísérő is könnyen meg tudja ezt tenni az utas zavarása nélkül, ha az elaludt. Külön figyelmet fordítottak az üléshez tartozó világítás kialakítására, amelynek fényessége állítható. Az első osztályon utazók 61 centiméter átmérőjű lapos tévén vehetik igénybe KrisWorld szórakoztató rendszer szolgáltatásait. Az ülés mellett eXport, USB és HDMI csatlakozók vannak, az utas így akár saját lejátszóját is használhatja.

Tároló rekesz az üzleti osztályon

Az üzleti osztályon sem marad el a kényeztetés. Az ottani ülések a jövőben akár 132 fokkal ledönthetők, több pozíció is beállítható, és javították a párnázottságukat is. Átalakítással a kategória legszélesebb teljesen vízszintes ágyát kínálja 198 centiméteres hosszal. Az ágyak itt is párnázott fejrésszel vannak felszerelve.

Forrás: Singapore Airlines
Forrás: Singapore Airlines

Az utasok visszajelzései alapján beépítettek egy tároló rekeszt a használati tárgyak számára az oldalrészen, és külön lehet tárolni a laptopot is. Az első osztályhoz hasonlóan az üzleti osztályon is vannak bemenetek és töltési lehetőség az elektronikus eszközök számára, üléshez tartozó világítás és kezelőegység az LCD monitorhoz, amely azonban itt csak 46 centiméter átmérőjű.

Nagy lábtér a turistaosztályon

A felújításból a társaság turistaosztály (Economy Class) is kapott. Itt ez egyrészt a megnövekedett lábtérben mutatkozik meg, másrészt a kortárs dizájnnal tervezett üléseken, amelyek háttámlájának új párnázottsága, kétoldali megtámasztása és állítható fejtámlája javítja a komfortérzetet.

Forrás: Singapore Airlines
Forrás: Singapore Airlines

Az érintőképernyőn keresztül vagy a kézi vezérlővel irányított szórakoztatórendszert ezen az osztályon 28 centiméter átmérőjű képernyőn élvezhetik az utasok. Több mint ezer szórakozási lehetőség közül választhatnak, és a rendszer lehetőséget ad egyidejű feladatok elvégzésére is, például filmnézés közben meg lehet nézni a repülő pozícióját.