A Mol ellen tüntettek Horvátországban

Vágólapra másolva!
A Mol tervezett horvátországi lépései ellen öt horvátországi városban is tiltakozást szervezett tegnap az INA egyik szakszervezete. Véleményük szerint ugyanis a Mol az INA alkalmazottainak egyharmadától válna meg, ráadásul több száz töltőállomást is becsukna. Ezzel tulajdonképpen egy harmadik front nyílt a Mol ellen, Horvátország uniós csatlakozását követően ugyanis a horvát kormány ismét újratárgyalná vitás kérdéseit az INA irányításával kapcsolatban, ráadásul Hernádi Zsolt ellen is újraindulhat a nyomozás.
Vágólapra másolva!

A megmozdulások résztvevői szerint cégük jelenlegi állapota az INA bukásához vezet. Véleményük szerint a Mol az INA alkalmazottainak egyharmadától akar megválni, valamint be akar zárni több mint száz olyan töltőállomást, amely alacsony hasznot hoz a társaságnak, majd ezeket a Mol leányvállalatává alakítaná - írja az MTI horvát hírportálokra hivatkozva. Az INAS szakszervezet elégedetlen a Mol és az INA közötti viszonnyal, ezért a szakszervezet kéri a kormánytól, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a nemzeti érdekek és Horvátország energetikai függetlenségének a védelméért.

"Nem titok, hogy az INA jelenlegi állapotához nagyban hozzájárult a Mollal 2009-ben kötött részvényesi szerződés is. Továbbra is annak a megváltoztatására várunk. A horvát kormány még csak most állítja össze azt a tárgyalóküldöttséget, amely a magyarokkal fog tárgyalni. Ezzel egy időben a horvát államügyészség által indított nyomozás egy helyben topog" - idézi a HRT az egyik szakszervezeti tagot.

Az INA közleményében reagált a hétfői akcióra, amelyben kifejti: az INA kiskereskedelmi modelltervezete évtizedek óta bevett gyakorlat az olajiparban, és ez nagyon sikeresnek bizonyult több európai olajvállalatnál is. Hangsúlyozzák, hogy a tervezett modell hozzájárul a versenyképesség növeléséhez, mivel ezzel hosszabb távon fenntarthatóbb lesz a kiskereskedelmi üzletág. Végezetül megjegyzik, hogy az INA-ban négy szakszervezet is működik, és jó lenne a másik három véleményét is megismerni.

Az INA benzinkutas alkalmazottjai jelentősen többet keresnek, mint a Tifon, Petrol, Lukoil vagy OMV kútjainál dolgozók: míg az INA-sok fizetése legkevesebb havi nettó 5000 kuna (mintegy 200 ezer forint), addig a többieknél havi 3500 kuna (mintegy 140 ezer forint) már jó fizetésnek számít. Az éjszakai, ünnepnapi és egyéb pótlékokkal együtt a forgalmasabb INA-kutak dolgozói akár havi nettó 9000 kunát (360 ezer forintot) is megkereshetnek - ismerteti a Poslovni dnevnik, a horvát üzleti napilap korábban az egyik meg nem nevezett INA szakszervezeti forrását.

A Mol 49,1 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az INA horvát olajvállalatban, a részvények 44,8 százalékát pedig a horvát állam birtokolja. Horvát részről korábban többször is bírálták az INA igazgatóságán belüli viszonyokat, azt állítva, hogy a horvát felet képviselő igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok hátrányban vannak a Mol delegáltjaival szemben. A vitás kérdéseiket várhatóan rövidesen meg is tárgyalhatják a felek.

Azonban egy másik forint is kiújulni látszik a Mol ellen, a horvát ügyészség ugyanis újraindítja Hernádi Zsolt Mol-vezér elleni nyomozást. A horvát ügyészség még 2011. júniusban kezdeményezte Hernádi Zsolt gyanúsítotti kihallgatását Ivo Sanader egykori kormányfő megvesztegetésének ügyében. Időközben a magyar ügyészséghez került az ügy, ahol bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást, viszont úgy tűnik a horvátok július 4-én, saját hatáskörben újraindították azt. Az időzítés nem tűnik véletlennek, Horvátország ugyanis július elsejétől lett az Európai Unió tagja.

A Mol árfolyama

Forrás: Origo