Letaszítanák a Toyotát a trónról

Vágólapra másolva!
A második negyedévben a General Motors adta el a legtöbb autót a világon, ilyenre pedig másfél éve nem volt példa. Ezzel tovább folyik a harc a világ legnagyobb autógyártója címért, amit jelenleg még a Toyota birtokol, és még az első hat hónap adatait tekintve is ő áll az élen. A General Motors viszont új modelljeivel próbálja letaszítani a trónról japán riválisát, akit azonban a gyenge jen segíthet abban, hogy idén elérje az álomhatárnak számító 10 millió darabos eladási csúcsot.
Vágólapra másolva!

A General Motors másfél éve először adott el több autót a második negyedévben, mint a Toyota, ezzel tovább folyik a harc a világ legnagyobb autógyártója címért. A GM 2,49 millió darabot, míg a Toyota 2,48 millió darabot értékesített, a dobogó harmadik fokán pedig a Volkswagen áll 2,39 millióval.

A General Motors-t nagyban segítette, hogy az amerikai autópiac nagyon jól teljesít az utóbbi időben, ráadásul a vásárlók újból egyre több hazai kocsit vásárolnak, ezzel pedig növelni tudta piac részesedését is az USA-ban.

Forrás: investor.hu

Ellenben a Toyota értékesítése mérséklődött, mivel a cég továbbra is nagyban függ a japán piactól, ahol csökkenő kereslettel kell szembenéznie, ráadásul a kínai eladások sem alakulnak túl jól. Emellett hiába nőtt 3,7 százalékkal bevétele az USA-ban is, ez kevesebb mint fele az iparági átlagnak, ráadásul ennek következtében piaci részesedése is csökkent.

Forrás: investor.hu

Ha viszont az első féléves számokat nézzük még mindig a Toyotánál az előny, ugyanis 4,91 millió darab autót adott el, szemben a GM 4,85 millió, és a Volkswagen 4,7 millió darabjával. A Toyotánál úgy számolnak, hogy idén átléphetik a 10 millió darabos álomhatárt, amit még soha előtte egy autógyártónak sem sikerült elérnie. Annak ellenére ennyire optimisták a japán vállalatnál, hogy az év első hat hónapjában több mint egy százalékkal csökkentek az értékesítések.

A GM ráadásul egészpályás letámadással próbálja letaszítani a trónról a Toyotát, ugyanis idén 18 új vagy frissített modellel jelenik meg a detroiti gyár, ezzel pedig az egyik legújabb termékpalettával fog rendelkezni a cég.

A Toyotát ellenben a gyengülő jen segíti, az előzetes várakozások szerint akár 48 százalékkal is emelkedhet a profit, ezzel 5 éve nem látott magasságokat elérve. A cég majd augusztus 2-án publikálja második negyedéves számait.

A GM árfolyama (NYSE)

Forrás: investor.hu

A Toyota árfolyama (Tokió)

Forrás: investor.hu