Amerikától tart a szaúdi herceg

Vágólapra másolva!
A milliárdos szaúdi herceg, Alwaleed bin Talal szerint minél gyorsabban szükség van arra, hogy Szaúd Arábia diverzifikálja export bevételeit és az olajtól való függőségét. Jelenleg a költségvetés több mint 90 százaléka a kőolaj bevételektől függ, ezért az Egyesült Államok kitermelésének folyamatos növekedése és importszükségleteinek lecsökkenése komoly következményekkel járhat. 
Vágólapra másolva!

Alwaleed bin Talal szaúdi milliárdos herceg nyílt levélben figyelmeztette országa olajminiszterét, hogy tegyenek valamit a közel-keleti ország olajfüggősége ellen, mert az Egyesült Államok kitermelésének növekedése egyre sebezhetőbbé teszi Szaúd Arábiát.

Szaúd Arábi jelenleg a világ legnagyobb olajkitermelője a 2012-es statisztikák alapján és szintén a legjelentősebb exportőr. Tavaly összesen 336 milliárd dollár bevétele származott a kőolaj világpiaci értékesítésből és az ország költségvetésének 92 százaléka köthető a fekete aranyhoz a herceg szerint.

Forrás: Origo

A közel-keleti országokban mindig is a társadalmi feszültségek és a politikai döntések középpontjában volt a kőolaj és a kőolaj exportból származó bevételek. A bevételek csökkenése nyomán a politikai vezetésnek olyan döntéseket kellene hoznia (például a szociális juttatások megnyirbálása), melyek komoly társadalmi feszültségekhez vezethetne. Az arab világban a társadalmi elégedettség különösen kényes kérdés, mivel a vallási megosztottság miatt könnyen átcsaphat komolyabb, akár több országra átterjedő ellenállásokba, akár polgárháborúba egy egyszerű tüntetés (lásd a 2011-es Arab Tavasz eseményeit).

A fenyegetést az jelenti, hogy az Egyesült Államok egyre kevésbé van kőolaj importra szorulva, mert a palaolaj/palagáz kitermelésének felfutásával lassan már önellátóvá válik az észak-amerikai ország. A palaolaj forradalom a világpiaci kereslet-kínálati viszonyok stabilizálódásához és az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezete) országok olajpiaci meghatározó szerepének csökkenéséhez vezet. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az USA OPEC országokból származó importja 15 éves mélypontra esett tavaly. A herceg szerint a folyamatok alapján azt lehet várni, hogy a világ egyre kevésbé függ az OPEC exporttól, így az olajkartell világpiaci szerepe visszaszorulóban van.

A szaúdi olajminiszter, Ali Naimi egy áprilisi washingtoni látogatása során úgy nyilatkozott, hogy az amerikai finomítók nem tudják teljes mértékben a WTI vagy Brent típusú olajjal helyettesíteni a nehezebb és savanyúbb szaúdi olajat, ezért szükségük lesz importra.

A herceg ezzel nem értett teljesen egyet és még mindig azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban például a palagáz kitermelése olyan mértékben tudott növekedni az elmúlt években, hogy az igenis veszélyt jelent a szaúdi szénhidrogén exportra.