A Voice énekese Vietnamban próbálkozik

Vágólapra másolva!
A The Voice döntőse, Nguyen Anh Quan Vietnamban próbál szerencsét.
Vágólapra másolva!

A vietnami származású énekes klubkoncerteken lép fel, és saját számain dolgozik. Egy hete jelent meg első saját száma, amelynek videoklipjét egy hazai zenecsatorna is műsorára tűzi. Quan másfél hónapra elutazott Vietnamba, hogy helyi producerekkel dolgozhasson lemezén és egy új klipen - írta a Blikk.

"A Voice óta nem volt lehetőségem hazautazni, a tanulásra és az éneklésre koncentráltam, most viszont úgy gondoltam, rám fér egy kis kikapcsolódás, ráadásul arra is kíváncsi vagyok, hogy mi vár odahaza, milyen most az élet Vietnamban. Lesznek kint koncertjeim, fellépéseim, sőt dalokat is írunk, és ha minden igaz, egy klipet is forgatok majd" - mondta a lapnak.