Szárnyal a Magyar Telekom anyacége

Vágólapra másolva!
Több mint 5 százalékos ugrással vágott bele a mai kereskedésbe a Deutsche Telekom, miután a német telekomcég ma piacnyitás előtt közzétette negyedéves jelentését. A főbb sorokat tekintve sikerült a vállalatnak az elemzői konszenzust túlteljesítenie, ugyanakkor a menedzsment az idei évre vonatkozó szabad pénzáramlás-prognózisát 5 milliárd euróról 4,5 milliárd euróra csökkentette.
Vágólapra másolva!

Az elemzői várakozásokhoz képest jobb negyedévet zárt a német Deutsche Telekom a második negyedév során. A telekommunikációs vállalat 15,16 milliárd eurós árbevételt hozott össze a tavalyi 14,38 milliárd euróval és a várt 14,16 milliárd euróval szemben. A kiemelt figyelemmel követett EBITDA 4,42 milliárd euróra zsugorodott éves alapon, de a 4,41 milliárd eurós Bloomberg konszenzust sikerült túlteljesítenie a cégnek.

forrás: Investor.hu

A jó beszámolóban nagy szerepe volt az amerikai egység, a T-Mobile USA jó szereplésének is, mely 688 ezer fővel növelte előfizetői számát. Az elmúlt három év során ez volt az első negyedév, amikor növekedett az előfizetők száma. A vállalat ráadásul az év hátra lévő részét illetően is optimista, hiszen további 500-700 ezer fővel akarják ügyfeleik számát bővíteni, amelyre 500 millió eurót akar költeni a cég.

A negyedév során a Deutsche Telekom amerikai leánya, a T-Mobile USA lezárta a MetroPCS-szel történő összeolvadását, így a Verizon Wireless-szel és az AT&T-vel nagyobb sikerrel tud versenybe szállni.

forrás: Investor.hu

A beszámolóban negatívum, hogy a menedzsment a 2013-as évre vonatkozó szabad készpénzáramlási prognózisát 5 milliárd euróról 4,5 milliárd euróra csökkentette. Igaz, a Bloomberg által készített konszenzusból kiderül, hogy az elemzők az utóbbi hónapokban is tovább folytatták az előrejelzés csökkentését és csak 4 milliárd euró körüli összegre számítottak.

Forrás: Investor.hu

A részvény jól reagált a mai jelentésre, több mint 5 százalékos pluszban mozog a papír frankfurti tőzsdén.

Deutsche Telekom napi grafikon (Xetra)

forrás: Investor.hu