Judi Dench azt se tudta, hogy van csiklója

Vágólapra másolva!
Stephen Frears (A királynő, Pop, csajok, satöbbi) új, Philomena című filmjét az augusztus 28-án kezdődő velencei filmfesztiválon mutatják be, így nem teljesen meglepő, hogy most kitették a netre az előzetesét. A sztori szerint a Judi Dench által megformált címszereplő ötven éve kisfiút szült, de nem tarthatta meg, most pedig megpróbálja megkeresni. Ebben segítségére lesz egy újságíró (Steve Coogan, aki a forgatókönyv társírója is volt), akivel a nyomozás során eléggé összemelegednek, olyannyira, hogy az előzetes végén Dench figurája már a csiklóját is felemlegeti. 
Vágólapra másolva!