Megfélemlít a Ryanair vagy mások manipulálnak?

Keresi a kibúvót a Wizz Air a Ryanair gyilkos szorításából, fapados háború
Vágólapra másolva!
Továbbra is áll a bál Európa legnagyobb fapados légitársasága és a pilótákat nem hivatalosan képviselő testület között. Utóbbi egy felmérést készítetett a repülés biztonságáról.
Vágólapra másolva!

Több mint ezer pilótát kérdeztek meg a Ryanair Pilot Group (RPG) megbízásából, ami a társaságnál foglalkoztatott összes kapitány és első tiszt több mint egyharmada - írja a Travel Weekly. A Ryanair által el nem ismert szervezet azután küldette szét a kérdőíveket, hogy a légitársaság azonnali elbocsátással fenyegette meg azokat a pilótákat, akik egy korábbi, repülésbiztonsági aggodalmakat megfogalmazó petíciót aláírnak.

A mostani felmérésben a válaszadók több mint fele nyilatkozott úgy, hogy a petícióra kiadott Ryanair-fenyegetés után még inkább vonakodik attól, hogy külső szervezetnél biztonsági kérdéseket vessenek fel. A kérdőívet kitöltő 10 pilóta közül 9 úgy nyilatkozott, hogy a légitársaság nyomást gyakorol rájuk azért, hogy ne hozzák elő biztonsággal kapcsolatos aggodalmaikat. Kevesebb mint 70 százalékuk azt mondta, elvesztette a bizalmát a Ryanair biztonsági jelentési rendszerében, miután megkapta a cég figyelmeztetését. Utóbbi miatt közel 90 százalékuk tart szükségesnek szabályozói fellépést az ír légitársaság ellen.

A felmérés eredményeit nem kívánta kommentálni a Ryanair, amely szerint az RPG nem a cég pilótáit képviseli, hanem versenytársainak pilóta-szakszervezetei hozták létre. Az RPG tagjai egyébként – éppen a fenyegetésekre hivatkozva – névtelenségbe burkolóznak.

A Ryanair számtalan esetben nyilatkozott úgy, hogy elsőrendűnek tartja gépei biztonságos repülését, és büszke az eddigi eredményeire. Néhány hete azonban a spanyol légihatóság vizsgálata kapcsán ismét kereszttűzbe került, az ugyanis szóvá tette, hogy az ír cég gépei csak minimális kerozinnal indulnak útnak.