Légy a kedvesem aranykoporsóban!

the ronettes, 1966
Vágólapra másolva!
Ötvenéves a poptörténelem egyik klasszikusa és legtöbbször hivatkozott dala, a Be My Baby. A Ronettes 1963 nyarán megjelent kislemeze amellett, hogy a korszak egyik legnagyobb slágere volt, új távlatokat nyitott a stúdiózásban, dobintrója pedig a popzene egyik legtöbbször lenyúlt számkezdése lett. 
Vágólapra másolva!

Pedig a Be My Baby felületes hallgatásra mindennek tűnik, csak forradalminak nem: kedves és sima popballada a kora hatvanas évek modorában. Míg az abszolút érthető, hogy a Beatles korai kislemezei miért érhettek darázscsípésként mindenkit ugyanabban az időben, addig a Ronettes slágerének újszerűsége ma már magyarázatra szorul. A hatvanas évek elején járunk, amikor általában nem tökölnek sokat a stúdiókban: a dalokat nagyjából ugyanúgy veszik fel, ahogy élőben is játsszák őket, csak néhány őrült producer kísérletezik a hangzásokkal.

Balról Nedra Talley, Ronnie és Estelle Bennett Forrás: Wikimedia

Ilyen például az angol Joe Meek, aki a túlvilági hangzású Telstar-ral az 1962-es év egyik legnagyobb nemzetközi slágerét hozza össze kis lakásstúdiójában, és ilyen az ifjú Phil Spector, aki folyamatosan tökéletesíti saját felvételi technikáját, és az általa futtatott előadók - mindenekelőtt a Crystals és Darlene Love - egyre sikeresebbek. Spector azok közé a producerek közé tartozik, akik a munka minden egyes részletét felügyelni akarják, az előadók és a zenészek csak végrehajtják az elképzeléseit. Gyakran még a dalszerzésben is részt vesz, ilyenkor legtöbbször a Jeff Barry, Ellie Greenwich házaspárral dolgozik. Így történik a Be My Baby esetében is, melyet 1963 júliusában írnak hármasban, és Spector kiadója, a Philles Records legújabb felfedezettjei, a háromtagú Ronettes kapja meg a dalt.

A Ronettes tagjai Estelle és Veronica "Ronnie" Bennett, illetve unokatestvérük, Nedra Talley voltak, és egészen addig a trió egy volt a sok sikertelen csajegyüttes közül. Amikor aztán Estelle elintézi, hogy Spector meghallgassa őket, egy csapásra minden megváltozik. Igaz, a producer csak Ronnie Bennettet szeretné. "Ez az! Ezt a hangot kerestem!" - kiáltott fel állítólag, de végül a Bennett lányok édesanyja közbeavatkozik: vagy az egész Ronettest szerződteti, vagy nincs egyezség. A Ronettes aztán nekilát Spectorral a közös munkának, és az első olyan daluk, ami ténylegesen meg is jelenik, a Be My Baby lesz. A '63 augusztusában megjelenő kislemez az amerikai lista második helyéig jut, igazi világsláger, milliókat adnak el belőle, és a mai napig a popzene örökzöldjének számít.

Monumentális hanghalmaz

Spector júliusban vette fel a számot a Los Angeles-i Gold Star stúdióban, ahol folyamatosan alakította a sajátos hangzását, mely a Be My Baby-n teljesedett ki igazán. Mindig el szokás róla mondani, hogy ő az első, aki valódi hangszerként használja a stúdiót, előszeretettel alkalmazza a visszhangosítást, amely az ún. wall of sound (kb. hangokból emelt fal) technika legfontosabb összetevője. A producer saját bevallása szerint a rock & roll "wagneri megközelítésében" hisz, mely valójában egy monumentálisra duzzadt hanghalmazt jelent. Szemben az akkor megszokott felvételi módokkal, melyek az énekhangot tolják az előtérbe, és mögötte a háttérben szólnak a kísérőhangszerek, Spector betemeti az énekhangot a többi hangszer közé. (Itt jobb minőségben hallható a dal, mint a videón.)

És ami a hangszereket illeti, távolról sem csak a gitár, basszusgitár, dob, esetleg billentyű vagy szaxofon kombóban gondolkodik. A kora hatvanas évek popzenéjében ezeken kívül nem is nagyon használtak más hangszereket, Spector azonban bátran nyúl a vonósokhoz (sőt, itt használt először teljes vonószenekart), egyéb fém- és fafúvósokhoz, ütőhangszerekhez, mint például a Be My Baby-ben is hallható kasztanyetta és a maracas. Természetesen a hagyományos hangszerekből sem éri be a szokásos mennyiséggel: gyakran négy-öt gitáros, dobos, billentyűs is játszik ugyanazon a felvételen. Az így kapott hanganyagot aztán még a visszhangkamra segítségével is felerősíti, és kész is a wagneri popzene, amely különösen az akkori monó rádiókban és wurlitzerekben szól jól.

Persze ez nem megy könnyen: Spector legendásan maximalista, soha semmi nem elég jó neki, képes hat órát tökölni csak azért, hogy megtalálja a szerinte legjobb dobhangzást, a Be My Baby esetében pedig a legenda szerint 42-szer játsszák el a zenészek a számot, mire a producer engedélyt ad a felvételre. Utóbbira egyesek szerint azért van szüksége, hogy a fáradtság addigra letörje az amúgy nagyszerű zenészek egóját, és azok végre mindenben engedelmeskedjenek neki. Miután az alap kész, jöhet Ronnie Bennett, akivel már előtte hetekig próbálták az éneket, és három nap alatt fel is veszik az ő részét, majd jöhet a háttérvokál. Utóbbiban bárki részt vehet, aki épp arra jár és legalább kicsit tud énekelni - így például az akkor tizenhét éves Cher is, aki több Spector-számban is vokálozott akkoriban, és ő hallható a Be My Baby-ben is.

A sikoltozó rajongók alkonya

A Be My Baby pillanatok alatt Spector addigi legsikeresebb dala lesz, ám a jelentősége jóval túlnő a slágerlistákon. Vannak, akik már rögtön akkor felismerik ezt: Brian Wilson, az akkor még karrierje elején tartó Beach Boys vezetője például félre kell, hogy húzódjon az autójával az útról, amikor először hallja a dalt a rádióban, hogy rendesen oda tudjon rá figyelni. Wilson azóta is ezt tartja minden idők egyik legnagyobb számának, és még egy választ is írt rá, Don't Worry Baby címmel. Tényleg mesterien adagolja a feszültséget, a vonósok pont a legjobbkor csalnak könnyeket a hallgató szemébe, az akkor még kevésbé képzett énekesnő, Ronnie Bennett pedig hála istennek nem egy sztárénekesnő unalmas profizmusával énekel, hanem tényleg el lehet hinni minden vágyódó szavát. Annál is inkább, mert volt is ki után vágyódnia, mint arra rövidesen sort kerítünk.

Phil Spectort ma már nem zseniként, hanem gyilkosként és pszichopataként emlegetik Forrás: AFP/Michael Stephens

A dal új fejezetet nyit a popzenében: a nyomában szép lassan eltűnnek a vékonyan szóló, sebtében összerántott felvételek, megjelennek az egyre újabb stúdiótrükkök, és pár év elteltével már semmi forradalmi nem lesz abban, hogy valaki órákat vacakol egy dobhanggal vagy napokon keresztül veszi fel az éneket. Ezzel párhuzamosan megjelentek a csak stúdióban előállítható mesterművek, melyeket már nem azzal a szándékkal írtak, hogy élőben játsszák a sikoltozó rajongók előtt: erről a már említett Wilson és a '66 után a turnézással leálló Beatles is sokat tudna mesélni.

A Be My Baby legkönnyebben tetten érhető hatása azonban rögtön a legelején hallható: Hal Blaine mennydörgő "tam tam-tam tsss" dobintrója az egyetemes popzene egyik legtöbbször lenyúlt számkezdése lett. Végtelen hosszúságú azon számok sora, amelyekben elcsíphető. Az egyik leghíresebb talán a Psychocandy című Jesus & Mary Chain-lemez nyitódala, a Just Like Honey indítása (ezt sokan a Lost in Translation zárójelenetéből ismerhetik), de a teljesség igénye nélkül még néhány: a Four Seasons Rag Doll című No. 1 slágere egy évvel a Be My Baby után; aztán Billy Joel, a Depeche Mode, az Asia, a Carpenters, Elvis Costello, a Manic Street Preachers, a Pet Shop Boys, az ELO, Bat For Lashes, Lykke Li, sőt Lady Gaga is felhasználták. Sőt Bruce Springsteen vagy a Kings of Leon is, noha nem az intróban, hanem a dalban később kerül elő. (Itt és itt található jóval hosszabb lista.) És van magyar versenyző is Szabó Benedek személyében.

Nem éppen happy end

Ha a Be My Baby története egy amerikai film lenne, akkor ott érne véget a történet, hogy az egymás iránt kezdettől fogva nem közömbös producer és énekesnő egybekelnek, együtt meghódítják a világot, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A valóságban persze nem egészen így történt: Spector a megismerkedésük idején már házasember volt, és bár a kettőjük között szikrázó levegő sok pluszt adott a Ronettes slágereihez, az érzéseiket sokáig csak a dalokba pakolhatták. Igaz, közben Ronnie Angliában viszonyba bonyolódott John Lennonnal és Keith Richardsszal is, de az évtized közepén már nyílt titok volt a kapcsolata Spectorral. Ez utóbbit ráadásul a Ronettes karrierje bánta.

Az együttes ugyanis soha többé nem tudott a Be My Baby-hez hasonló sikert elérni, további kislemezei rendre lejjebb végeztek a listákon, és bár szemben más lánycsapatokkal, a Ronettes még a brit invázió idején is tartotta magát, a slágerek csak nem akartak jönni, és utóbbiban már Spectornak is szerepe volt. A producer egyrészt Ronnie-val fűződő viszonya miatt bizonytalanodott el, másrészt egyszerűen féltékeny volt barátnőjére, és nem akarta, hogy túlszárnyalják az ő népszerűségét, ezért az időközben elkészült felvételek a dobozban maradtak, Spector egyszerűen nem jelentette meg őket. Ehhez társultak az együttesen belüli feszültségek is, mivel Estelle és Nedra nehezen viselték, hogy Ronnie van csak reflektorfényben, és végül a Ronettes 1967-ben feloszlott.

A Ronettes a 2007-es beiktatásán: balról Estelle, Ronnie és Nedra, mögöttük Keith Richards Forrás: AFP/Scott Gries

Ronnie egy évvel később aztán hozzáment Spectorhoz, bár ne tette volna: a zenei élettől akkortájt visszavonuló producer betegesen féltékeny volt mindenkire, és feleségét szinte rabként őrizte kaliforniai luxusvillájában. Nemhogy énekesnői ambícióit nem engedte kiteljesedni, de még a házból sem engedte ki, és egy aranykoporsót tartott a pincében, azzal fenyegetve nejét, hogy megöli, ha elhagyja. Ronnie végül négy év után, anyja segítségével, mezítláb szökött meg a birtokról, mivel Spector a cipőit is eldugta. Sose tért vissza, majd újra férjhez ment. A Ronettes később beperelte Spectort az általa ki nem fizetett jogdíjak miatt, de csak az általuk követelt összeg töredékét ítélte meg javukra a bíróság. A triót azért 2007-ben beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be, boldog-boldogtalan hivatkozik rájuk, bár az időskori dicsőséget ma már csak kettőjük élvezheti, hiszen Estelle 2009-ben, rákban meghalt. A Ronettes beiktatásakor az együttest megcsináló Phil Spector épp a nagy nyilvánosságot kapó gyilkossági ügyében várt a tárgyalásra, melyben végül életfogytiglani börtönre ítélték.