Óriási profitzuhanás a Dellnél

Vágólapra másolva!
Óriási mértékben zuhant vissza egy év alatt a világ harmadik legnagyobb számítógépgyártójának, a Dellnek a nyeresége az idei második negyedévben. Ennek legfőbb oka a társaság legfontosabb üzletágának, a PC-piacnak a zsugorodása, ahonnan a Dell árbevételének a legnagyobb része származik. A zuhanó profit pedig segíthet a vállalatot a tőzsdéről kivezetni szándékozó alapítónak meggyőzni a részvényeseket, hogy a cég talán eredményesebben működhet tőzsdén kívüli társaságként.
Vágólapra másolva!

Meredeken zuhant a profit

Tovább szenved a PC-piac zsugorodásától a világ harmadik legnagyobb számítógépgyártója, a Dell. Erről árulkodik a vállalat második negyedéves gyorsjelentése, mely szerint egy év alatt 72 százalékkal csökkent a társaság nettó profitja, ami ráadásul az elemzői várakozásoktól is csúnyán elmaradt. A 25 centes egyszeri tételektől tisztított, egy részvényre jutó nyereség (EPS) pedig pont a fele az egy évvel korábbi 50 centes EPS-nek.

A 14,51 milliárd dolláros bevétel ugyan némileg meghaladja az előrejelzéseket, azonban a társaság minden erőfeszítése ellenére nem tudott érdemben bővülni az egy évvel korábbi értékhez képest.

Forrás: Origo

A legfontosabb szegmensnek számító asztali PC-knél (asztali pc, mobil és szoftver üzletág együtt) egy év alatt 5 százalékkal zsugorodott az árbevétel, mely így 9,1 milliárd dollárt tett ki. Hogy felpörgesse az eladásokat, a Dell igyekszik csökkenteni a számítógépek árait, melyeken viszont így egyre kisebb profitot tud elérni. Nagy részben emiatt a bruttó marginok egy év alatt 1 százalékponttal, 19,6 százalékra csökkentek.

Forrás: Origo

A zuhanó profit egyik legfőbb oka a Dell legfontosabb iparágának, a PC-piac zsugorodása, ami miatt a társaság sok szektortársához (Microsoft, Intel) hasonlóan régóta küszködik. Ahogy korábban is írtuk, a PC-piac képtelen felállni a padlóról, a második negyedévben további 11,4 százalékkal estek vissza a számítógép eladások az IDC adatai szerint. Sorozatban pedig az ötödik negyedéve, hogy csökkennek az eladások, utoljára 2012 első negyedévében volt képes bővülésre a piac.

Forrás: Origo

Ennek legfőbb oka a táblagépek és okostelefonok előretörése. Ezek az eszközök már számos olyan funkcióval rendelkeznek, amiért sokan korábban az asztali számítógépeket vásárolták, így a felhasználók már inkább ezeket a készülékeket választják a PC-k, laptopok, notebookok, netbookok helyett. Ezt jól mutatja, hogy a tágabb értelemben vett PC-piac bővülése csak a táblagépek eladásának köszönhetően valósul majd meg.

Forrás: Origo

Egyik szeme sírhat, a másik nevethet az alapítónak

A nyereség csökkenése pedig segíthet az alapítónak, Michael Dellnek maga mellé állítani a részvényeseket, aki arról igyekszik meggyőzni a tulajdonosokat, hogy a cég eredményesebben tudna működni a befektetők szeme elől kvázi "elbújva", tőzsdén kívüli társaságként.

A részvényesek támogatására pedig nagy szüksége van Dellnek, hogy véghez vigye a PC-gyártó felvásárlását, és tőzsdéről való kivezetését. Az alapító részvényenként 13,75 dollárt fizetne a tulajdonosoknak, akik ezen túl papíronként 0,13 dollár rendkívüli osztalékot is bezsebelhetnének.
Ezt Carl Icahn, a cég egyik nagytulajdonosa igyekszik minden áron megakadályozni, aki augusztus elején tovább növelte részesedését a Dellben, hogy nagyobb eséllyel vegye fel a versenyt az alapítóval. Az ügyben szeptemer 12-én fognak szavazni a döntéshozók.

A közelgő szavazás miatt a társaság nem is adott ki előrejelzéseket az eredmények jövőbeli alakulásával kapcsolatban. A gyorsjelentésre pedig 0,4 százalékos gyengüléssel reagáltak a részvények piaczárás után. A Dell papírjai így továbbra is a 13,75 dolláros friss felvásárlási ár közelében találhatóak, igaz ez az összeg még egy kisebb rendkívüli osztalékkal is kiegészülhet majd.

Dell árfolyama (Nasdaq)

Forrás: Origo