Nem hagy kint utasokat a csődbe ment Best Reisen

Befürödtek: csődbe ment, de nem hagy kint utasokat a Best Reisen
Vágólapra másolva!
Az egyiptomi helyzet miatt ment csődbe az 1995 óta működő Best Reisen utazási iroda, a már-már polgárháborús övezetnek számító ország ugyanis korábban a cég egyik legfontosabb desztinációja volt. Sokan a reptéren értesültek arról, hogy a tervezett utazásuk elmarad, ám a csőd pillanatában kint lévő 540 utast mindenképpen hazahozzák.
Vágólapra másolva!

Az utazási iroda Facebook oldalán péntek este jelent meg a hír, hogy a Best Reisen felfüggesztette az utazási tevékenységét. Az aznap reggeli Hurghadai járat utasai még gond nélkül elutaztak, ám a péntek esti antalyai gép 175 utasa már nem tudott elindulni. Zám Tibor ügyvezető azt mondta, hogy az utolsó pillanatig tárgyaltak egy egyiptomi befektetővel a cég megmentéséről, ám az ottani események miatt neki is elment a kedve attól, hogy beszálljon a bizniszbe. „Még a héten is itt voltak a szakembereik, akik átnézték az üzleti könyveinket, kimutatásokat, minden egyebet, itt egyetlen probléma volt, hogy a befektető maga is egyiptomi. Az utolsó két nap egyiptomi történései pedig olyanok voltak, hogy őket is eltántorították egy befektetéstől,” mondta Zám Tibor az esti Híradóban, hozzátéve, hogy az akkor kint lévő 540 Best Reisen utas hazatéréséről valamint a hoppon maradt utasok teljes kártalanításáról gondoskodni fognak.

Befürödtek: csődbe ment, de nem hagy kint utasokat a Best Reisen

A cégnél adódó gondokat egyébként nemcsak az utolsó pillanatban okozta az észak-Afrikai helyzet.

A Best Reisen korábban az egyik legjobb nevű irodának számított a térségbe szervezett utazásaival. A cég életében azonban komoly törést jelentett a 2011 novemberében történt egyiptomi buszbaleset, amelynek négy magyar halálos áldozata volt.

Csökkenő fizetőképes kereslet

A közleményük szerint: „a magyar utazási piacot öt éve sújtó válság rendkívüli módon sújtotta az iparágat, így bennünket is. Különösen nagy veszteségeink keletkeztek az egyiptomi és tunéziai utazások terén, mivel 2011 januárja óta politikai válság sújtotta a két észak-afrikai desztinációt, amelyek tradicionális a legerősebb, forgalmunk többségét adó úti céljaink voltak. A szűkülő piac, a csökkenő fizetőképes kereslet, a kiélezett konkurencia-harc és a folyamatos árháború nem teszik lehetővé a gazdaságos működést. A folyamatos működés pénzügyi feltételei már nem biztosíthatóak.”

A Best Reisen szlovákiai cége egyébként egy héttel korábban már bejelentette, hogy fizetésképtelenség miatt nem üzemel tovább. Szintén az előző héten jelentett csődöt a szegedi Emerald Travel, arról azonban egyelőre nem áll rendelkezésre információ, hogy náluk hány utas fürdött be befizetett majd elmaradt utazással.

A pórul járt Best Reisen utasok a kárigényükkel az alábbi elérhetőségeken jelentkezhetnek:

QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe

Cím: 1143 Budapest, Stefánia út 51.
Telefon: 06/1-460-1500
E-mail: [email protected]