Felfüggeszti hurghadai járatát a Wizz Air

wizz air, illusztráció
Vágólapra másolva!
Mégsem indul el az eredetileg tervezett novemberi időpontban a Wizz Air Budapest-Hurghada útvonalon tervezett járata – jelentette be a társaság. A kiesett kapacitást a moszkvai járat sűrítésére használják.
Vágólapra másolva!

A társaság döntése azután született meg, hogy a Külügyminisztérium a politikai zavargások miatt Egyiptomot az utazásra nem javasolt országok közé sorolta. A hurghadai foglalással rendelkező utasokkal a légitársaság felvette a kapcsolatot. A Wizz Air az érintett utasok szíves elnézést kérte, és a hurghadai foglalás árának teljes visszatérítését vagy a befizetett összeg egy későbbi utazásra történő felhasználását kínálta fel számukra. „Az utóbbi megoldást választó utasok a megvásárolt repülőjegyek áránál 20 százalékkal magasabb összegből gazdálkodhatnak majd" – mondta Daniel de Carvalho, a Wizz Air szóvivője.

A Vörös-tenger nyaralóhelyeire azt követően indulnak újra járatok, hogy a politikai helyzet rendeződik Egyiptomban. Az utazási csomagokat 2013 telére vagy későbbi időpontra októbertől lehet majd lefoglalni a wizztours.com oldalán.

A Wizz Air azt is bejelentette, hogy tartalék kapacitását a Budapest-Moszkva útvonalon használja fel, amely mindennap közlekedik majd. A gépek szeptember 23-tól indulnak.