Maradni akar Magyarországon a Raiffeisen

Vágólapra másolva!
Megint megerősítette a Raiffeisen vezérigazgatója, hogy nem kívánják elhagyni a magyar piacot, igaz elmondása szerint növekedési terveket sem dédelgetnek az országban. A lengyel Rzeczpospolita lapban a fókuszterületek között az osztrák, a lengyel, az orosz, a cseh és a román operációt jelölte meg a vezető.
Vágólapra másolva!

A Raiffeisen vezérigazgatói székét júniusban elfoglaló Karl Seveldára egyelőre nem lehet panasz, legalábbis ami a bank kommunikációját illeti. Az elmúlt több mint két hónapban interjúk tucatjait adta a friss vezető, egyértelművé téve, hogy nem kívánja fenekestül felforgatni a bank eddigi stratégiáját. A költségeken viszont faragna, és nem mindenhol növelné tevékenységét.

Magyarországon például az elmondottak alapján nem akarnak növekedni, de elhagyni sem szeretnék az országot. Még annak ellenére sem, hogy mostanra (köszönhetően a bankokat sújtó különadó terheknek és végtörlesztési tételeknek) a Raiffeisen már veszteséget könyvelhet el a magyar piacra való belépésén.

Sok más ország mellett a bank Lengyelországban is az expanziót tűzte zászlajára, bár itt Sevelda szerint egyelőre nem terveznek újabb bankvásárlást. A 2011-ben akvirált Polbank konszolidálásán dolgoznak, emellett újabb terjeszkedési tervek nincsenek napirenden.

A Bloomberg tudósítása szerint a vezérigazgató nem beszélt a befektetőket leginkább foglalkoztató tőkeemelés kérdéséről. Múlt héten viszont egy interjúban még úgy nyilatkozott Sevelda, hogy a 2,5 milliárd eurós állami és magánbefektetői mentőcsomag visszafizetésére több opciót is vizsgálnak. Ezek közül úgy tűnik, kisebb szerepet szánnának a külső pénzügyi befektetők bevonásával történő tőkeemelésnek.

A bankpapírok a tőkeemeléssel kapcsolatos félelmek oldódásával (amit segített, hogy azt nem minden áron hajtaná végre a bank) jelentős emelkedésen vannak túl az utóbbi hetekben, vagyis a technikai kép egyelőre pozitív. Amennyiben a 24,3 eurós szint képes lesz megtartani a tegnap kibontakozott lejtmenetet, úgy akár a 28 eurós ellenállászónát is célba veheti majd az árfolyam.

A Raiffeisen árfolyama (EUR)