Egyre erősebbek az európai gazdaságok

Vágólapra másolva!
Németország és az eurózóna gazdasági kilátásainak javulásáról árulkodó makroadatok láttak ma napvilágot, melyek tovább erősítették a reményeket, hogy Európa tartósan maga mögött hagyhatja történetének leghosszabb recesszióját. A német és az eurózónabeli feldolgozóipari és szolgáltatószektorbeli beszerzési menedzserindexek ugyanis kellemes meglepetést okoztak, és kétéves csúcsra ugrottak augusztusban. A francia adatok viszont csalódást keltettek, melyek alapján felerősödtek a félelmek, hogy Franciaország visszacsúszik a recesszióba.
Vágólapra másolva!

Számos makroadat látott napvilágot ma Európából, melyek többnyire kellemes meglepetést okoztak, mivel az eurózóna és Németország előzetes augusztusi beszerzési menedzserindexei (PMI) felülmúlták az elemzői várakozásokat.

A Markit legfrissebb felmérése szerint feldolgozóipari beszerzési menedzserindexe 51,3 pontra emelkedett augusztusban a várt 50,7 pont helyett, míg a szolgáltatószektorban 51 pontra ugrott a mutató a várt 50,2 pont helyett. További pozitívum, hogy mindkét mutató utoljára két éve járt ilyen magasságokban.

Mivel az indexek 50 pont feletti értéke a szektorok bővüléséről árulkodnak, így újabb bizonyíték látott napvilágot, hogy az eurózóna gazdasága szép lassan kezd magához térni. Ezt alátámasztotta a legutóbbi GDP-adat is, mely szerint 0,3 százalékos volt a gazdasági növekedés az eurózónában a második negyedévben az előző negyedévhez képest.

Elemzők szerint a mostani adatok azt mutatják, hogy a fellendülés felgyorsulhat, tehát a következő negyedévekben a második negyedévesnél is nagyobb mértékű lehet a gazdasági növekedés. Ugyanakkor ennek megerősítéséhez érdemes megvárni a következő hónapok PMI adatait, és ha azok is kellemes meglepetést okoznak, akkor azok alátámaszthatják ezeket az elemzői előrejelzéseket.

Forrás: Origo

Ezen túl Németországban is folytatódhattak a kedvező folyamatok, mivel a feldolgozóipari beszerzési menedzserindex 52 pontra emelkedett augusztusban, holott a szakértők csupán 51,1 pontra számítottak, míg a szolgáltatószektorban 52,4 pontra kúszott a mutató az előrejelzett 51,7 pont helyett. Az előbbi index az eurózónabeli párjához hasonlóan szintén két éves csúcsára ért fel.

A német feldolgozóipar és szolgáltatószektor kilátásai május óta folyamatosan javultak, ami nagyban hozzájárult, hogy a német gazdaság 0,7 százalékkal bővüljön a második negyedévben az első negyedévhez képest. Ha a javulás a következő hónapokban is folytatódik, akkor joggal várható, hogy Németország nagy segítségével az eurózóna tartósan maga mögött hagyja történetének leghosszabb recesszióját.

Forrás: Origo

A francia PMI adatok viszont csalódást okoztak, az ottani feldolgozóipari beszerzési menedzserindex 49,7 pontos augusztusi előzetes értéke elmaradt az 50,2 pontos elemzői várakozásoktól, és a szolgáltatóipari beszerzési menedzserindex is kellemetlen meglepetést okozott. Ez utóbbi 47,7 pontra csökkent az augusztusi 48,6 pontról, holott a szakértők 49,2 pontot vártak.

Ez pedig felerősítette az aggodalmakat, hogy a francia gazdasági növekedés továbbra is törékeny, és az eurózóna második legerősebb tagállama visszacsúszik a recesszióba.

Forrás: Origo

Beszerzési Menedzserindex

Egy olyan összetett gazdasági indikátor, amelyet vállalatvezetők megkérdezése alapján állítanak össze. A menedzsereket a felmérés során arról kérdezik, hogy az ő társaságuknál bizonyos szempontok szerint javulás érezhető-e az előző hónaphoz képest. Általában a társaság termelése, az új megrendelések, a készletek valamint az árak alakulása van a felmérés fókuszában.

Amennyiben a beszerzési menedzserindex értéke 50 pont felett van, akkor a gazdasági helyzet javult a megelőző hónaphoz képest a vállalatvezetők véleménye szerint. Mivel a gazdaság egészének működését a gazdasági szereplők érzékelik a leggyorsabban, azért a beszerzési menedzserindexekről azt tartják, hogy jó előrejelzői a gazdasági folyamatok várható alakulásának. Ha ugyanis egy vállalat menedzsere pozitívan értékeli az üzleti környezetet, vélhetően növelni fogja beszerzéseit, növelni fogja termelését, és a gazdasági körforgás alapján ez jótékonyan hat az összgazdasági keresletre is. Mivel azonban hónapról hónapra akár igen hektikusan is változhat az index értéke, ezért hosszú távú következtetést csak tartósabb trendek alapján érdemes levonni.