Vágólapra másolva!
Egy év múlva teljesen leállhat a Fed QE3 program néven ismert eszközvásárlási programja, melynek nagy szerepe van az elmúlt hónapok tőzsdei ralijában. Így gondolják a New-York-i Fed által megkérdezett kötvénypiaci kereskedők, akiknek véleményére már csak azért is érdemes odafigyelni, mivel vélhetően az átlagnál több információval rendelkeznek.
Vágólapra másolva!

Már szeptemberben csökkenthet eszközvásárlási programjának nagyságán a Fed, legalábbis az elsődleges kötvénypiaci kereskedők szerint. A New-York-i Fed még júliusban (a legutóbbi kamatdöntő ülés előtt) kérdezte meg a szakértőket arról, mit gondolnak, a jegybank mikor és milyen mértékben kezd el csökkenteni a pénzpumpa ütemén. A kérdésre szakértők legtöbbje azt a választ adta, hogy a Fed már szeptemberben havi 15 milliárd dollárral kevesebbet fordíthat kötvényvásárlásokra, mint most.

A felmérés szerint az államkötvény vásárlásokra fordítható összeget havi 10 milliárd dollárral csökkentik, a jelzálogkötvény esetében pedig 5 milliárd dolláros mérséklés várható. A kereskedők szerint ezután fokozatosan, átlagosan 1-2 havonta fogja csökkenteni a pénzpumpa ütemét a Fed, közel minden esetben 5 milliárd dollárral. Ezek után pedig 2014 júniusára teljesen kifuthat a QE3 program. Egyes kereskedők ezen túl rámutattak, hogy a pénzpumpa csökkentésének ütemezése nagyban függ az előttünk álló időszak makroadataitól.

Forrás: Origo

Természetesen nem biztos, hogy ez lesz a valós forgatókönyv, de már számos jegybankár jelezte, hogy még az idén csökkenhetnek a QE3-ra fordítható összegek. Emiatt a piac egyre valószínűbbnek veszi, hogy rövidesen valóban megkezdődik a szigorítás, és már csak az időzítés és a méretezés a kérdéses.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed egyelőre továbbra sem ad konkrét információt erről, a legutóbbi kamatdöntő ülés jegyzőkönyvéből is csak az derült ki, hogy a jegybankárok egyetértettek Ben Bernanke-val, hogy ha az amerikai gazdaság tovább javul, csökkenteni lehet az eszközvásárlási programok mértékét év végéig.

A folyamatos bizonytalanság a tőzsdéket is megviselte, az elmúlt napokban inkább csak gyengélkedtek a börzék, nagy részben a QE3 program jövője miatti nyugtalanság következtében. A legnagyobb európai vállalatokat tömörítő Stoxx Europe 600 index 1 százalékos mínuszt könyvelhet el ezen a héten, ha a hátralévő kereskedési időben nem embereli meg magát, míg a legnagyobb amerikai vállalatokat tömörítő S&P 500 az elmúlt két hétben kissé eltávolodott a történelmi csúcsnak számító 1700 pontos szintektől.

S&P 500 értéke (pontban)

Forrás: Origo

A bizonytalanság a kötvénypiacoknak sem tett jót, a tízéves amerikai kötvényhozam két éve nem látott szintre, 2,9 százalékra emelkedett, de a német tízéves hozam is másfél éves csúcsra ért. Ezzel párhuzamosan az amerikai államkötvényhozamokkal szorosan együttmozgó amerikai jelzálogkötvény hozamok is kétéves csúcsra emelkedtek.

Forrás: Origo