Vágólapra másolva!
Ötödik bajnokiján a negyedik vereségét szenvedte el a Mezőkövesd-Zsóry labdarúgócsapata az NB I-ben. Az újonc az MTK, a Debrecen és a Pápa után ezúttal Újpesten kapott ki, a 6-1-es vereség után Véber György vezetőedző nagyon kritikusan és önkritikusan nyilatkozott.

"Nemcsak öt, de tíz gól is volt a két csapat között. A legfájóbb, hogy tálcán kínáltuk a lehetőségeket a hazaiaknak, akik be is rámoltak egy hatost. Ez a teljesítmény méltatlan volt az első osztályhoz. Elszomorít, amit láttam" - nyilatkozta Véber.

A szakember azt mondta, a meccs értékeléséig aludnia kell kettőt-hármat.

"Az oldalvonal mellett a kollégáimmal maximum a megalázottságot tudtuk elviselni, a játékosok érthetetlen módon teljesítettek. Persze a magam sara megvan bőven, mert megszavaztam a bizalmat olyan játékosoknak, akikről előzetesen úgy véltem, nem szabadna játszatnom. Ez most nagyon rosszul sült, el, de ez majd az én bőrömre fog negatívan kihatni."

OTP Bank Liga, 5. forduló:
Újpest FC - Mezőkövesd-Zsóry FC 6-1 (2-1)
Szusza Ferenc Stadion, 1985 néző
v.: Solymosi
Újpest: Balajcza - Vermes (Litauszki, 86.), Antón, Juanan - Lázár B. (Kabát, 66.), Balogh B., Vasiljevic, Ligot, Simon K. (Horváth R., 81.) - Ahjupera, Tshibuabua
Mezőkövesd: Szántai - Hegedűs Cs., Szalai, Hegedűs D., Éles - Irhás (Olasz, a szünetben), Dobos, Farkas B., Petneházi (Bagi, 73.) - Balajti (Bogdány, 59.), Menougong
gól: Simon K. (31., 51.), Ahjupera (44., 65.), Tshibuabua (83.), Kabát (91.), illetve Menougong (16.)
sárga lap: Vermes (66.), Balogh B. (80.), illetve Hegedűs Cs. (17.), Irhás (26.), Petneházi (30.)